Tállai: A bevándorlás támogatása helyett az állam a családokat segíti

 

Tavalyhoz képest negyedével emelkedett az első két hónapban az újonnan megkötött babakötvények állománya, a kötvények biztonságos formában garantálják a hozzájárulást a családok fiatalabb tagjainak anyagi lehetőségeihez; a kormány a migráció finanszírozása helyett a gyermekvállalást támogatja – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A lap hétfői számában közölte, a Pénzügyminisztérium adatai szerint januárban nagyjából 3500 kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak meg a jogosultak, és februárban is megközelítette a 3400-at az új kötések száma.

Tállai András hozzátette, a statisztika nagy emelkedést mutat, az első két hónap értékei 29 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi számokat. Megjegyezte: a babakötvény-tulajdonosok számának látványos emelkedése már tavaly elkezdődött, hiszen októberben is túllépte a háromezret az új számlanyitások száma.

Mindebből arra lehet következtetni, hogy idén rekordot dönthet a babakötvények állománya – vélekedett az államtitkár, aki elmondta: az idei új belépőkkel együtt február végén 178 ezer gyermeknek kamatozott babakötvényben a pénze, az együttes summa túllépte a hatvanmilliárd forintot.

A babakötvény az egyik olyan konstrukció, amellyel az állam a fiatalok boldogulását, felnőtt életük elkezdését szeretné megkönnyíteni – mondta összegzésképpen Tállai András, arra utalva, hogy a babakötvényben lévő megtakarításhoz a fiatal a nagykorúvá válásakor, a 18. életéve betöltése után juthat hozzá.

A címlapfotó illusztráció.