Négymilliárdnál is többet nyerhetnek a hétvégén a lottózók

 

Most szombaton az ötös lottó 3,240 milliárd forintos főnyereménye a 3. legnagyobbnak számít a játék 62 éves történetében. A hatos lottón pedig az eddigi 4. legnagyobb összeget, 1,424 milliárd forintot tudhat magáénak az a szerencsés, aki vasárnap egyedül találja el a kihúzott hat számot.

Még 1957 márciusában indult el hódító útjára az ötös lottó, és azóta is kedvenc lottójátéknak számít hazánkban. Első alkalommal 1962. március 9-én követhette figyelemmel az ország lakossága az estére szervezett élő televíziós lottósorsolást és az azt kísérő szórakoztató műsort – tájékoztatott a Szerencsejáték Zrt.

Közölték, a dátum nem véletlen: az ünnepi műsor az akkor ötéves lottót köszöntötte, gondosan megemlékezve az előző évek legnagyobb nyereményeiről és a boldog nyertesekről. A sorsolást és a gálaműsort másfél milliónál is több szelvény tulajdonosa várta óriási izgalommal. Kezdetben a pénznyeremények mellett olyan, akkoriban hiánycikknek számító tárgyakat is hazavihettek a játékosok, mint zongora, csillár, herendi étkészlet, zománcozott kályha, padlókefélő gép, varrógép, férfiöltöny, női kosztüm, bőrkabát, sőt kalapácsos daráló, vetőgép és lóvontatású acélgereblye is szerepelt a nyereménylistán.

A lottósorsolások ugyan nyilvánosak voltak akkoriban, de hétről hétre újabb és újabb helyszínekre szervezték az eseményt, így a kultúrházak, strandok, mozik korlátozott befogadóképessége miatt a játékosok többsége sohasem láthatott valódi számsorshúzást. Az első televíziós sorsolás azonban új korszakot hozott a lottózás történetében, hiszen az élő műsornak köszönhetően mindenki számára megnyílt a lehetőség, hogy közvetlenül láthassa, vajon lesz-e a héten telitalálatos szerencsés.

Most hétvégén is érdemes lesz figyelemmel kísérni a sorsolásokat, hiszen kiderül, gazdára találnak-e az ötös lottó és a hatos lottó által kínált rekord közeli főnyeremények. A SzerencseSzombat műsorvezetői is izgatottan készülnek az ötös lottó élő adására, olyannyira, hogy fogadtak is egymás között, melyikük lesz a házigazdája annak a sorsolásnak, amelyiken végre telitalálat születik.