Esős és szeles idővel kezdődik a hétvége

 

Északon és nyugaton szakadozni fog a felhőzet, délen és délkeleten viszont egyre inkább felhős lesz az idő pénteken. Délután eső, zápor és zivatar is kialakulhat.

Elsősorban az északi és nyugati tájakon vékonyodni, szakadozni kezd a felhőzet, de délkeleten egész nap sok lesz a felhő. Napközben helyenként, késő délutántól, estétől elszórtan, főként délen, délkeleten valószínű eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A nyugati, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között várható. Késő estére 7 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Péntek este jobbára erősen felhős idő várható, a déli vidékeken lehet kissé szakadozottabb a felhőzet az éjszaka második felére. Elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél általában mérsékelt marad, esetleg időnként megélénkülhet. A késő esti 7, 11 fokról hajnalra 1, 8 fok közé hűl le a levegő.