Elkészült a magyar nagyvárosok zajtérképe

 

Megújultak a magyarországi nagyvárosok stratégiai zajtérképei, a környezetvédelemnek ugyanis fontos része a zajterheltség csökkentése. A nagy zaj többféle egészségügyi kockázatot rejt, és az új térképekkel ezekre a kockázatokra is nagyobb figyelmet fordítanak.

Megváltozott 2017-ben a jogszabályi környezet. Addig a települések voltak felelősek a stratégiai zajtérképek elkészítéséért, az új jogszabályok viszont a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. hatáskörébe teszik azt – fogalmazott Béres András, a kft. ügyvezetője.

Közölte: a százezernél nagyobb lélekszámú települések vizsgálatát végzik el.

A meglévő adatbázisok alapján hosszabb távú átlagértékekből készítették el a zajtérképet (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Béres András hangsúlyozta: a társaság nem méréseket végez, hanem a meglévő közúti forgalmi, domborzati, beépítettségi adatbázisok alapján modellezéssel készíti el. Nem becslésekről van szó, hanem hosszabb távú átlagokat számolnak.

A húsznál több agglomerációs településsel rendelkező városoknál a környező települések zajtérképét is elkészítették, hiszen azok egyben értelmezhetők – tette hozzá.

Béres a hallgatók figyelmébe ajánlotta a szervezet honlapját, ahol a nappali és az éjszakai zajszinteket is feltüntették a vizsgált városoknál. A térképeken nem láthatók lokális kibocsátási források, azonban a közutak, a vasútvonalak, a repülőterek és az ipari üzemek által keltett zaj igen.

Többféleképpen csökkenthető egy nagy terheltségű terület zajszintje

Arra a kérdésre, hogy kik tudják hatékonyan használni a térképet, Béres András azt mondta: az uniós szabályozás kimondja az adatok közzétételét, azaz a lakosság az interneten megtekintheti a közlekedés és a vasút okozta zajterhelést. Továbbá hasznos lehet az önkormányzatoknak is, amelyeknek a zajcsökkentés rövid, közép- és hosszú távú módjairól intézkedési tervet kell készíteniük.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Zajvédő rendszerrel tehermentesíthető egy adott terület (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Bár a zajcsökkentő eszközök tervezése nem tartozik az intézet feladatai közé, Béres kiemelte: sok forgalomtechnikai és -csökkentő módszer alkalmazható a nagy forgalomterheltségű utakon a zajszint csökkentésére, például bizonyos típusú vagy tömegű járművek számának korlátozása, de kiépíthetők zajvédő és -árnyékoló rendszerek, vagy akár elkerülő úttal is tehermentesíthető egy adott szakasz.

Közölte: korábban is ugyanazzal a módszerrel mérték a települések a zajszintet, és mivel szigorúan előírták az eszközöket és a lehetőségeket, így a korábbi és a mostani modellezésből származó eltérések leginkább a két mérés közötti időben keletkező változásokat – például egy új út építése – jelentik.

Az ügyvezető felhívta a figyelmet a honlapon látható konfliktustérképekre, amelyek azokat a helyeket tüntetik fel, ahol a modellezés alapján a zaj szintje átlépi a javasolt küszöbértéket. Ez a településeknek jellemzően szűkebb területe, amire a helyi döntéshozóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk. A konfliktustérképek azt is megmutatják, hogy hol nincs túlzott zaj, ezeken a területeken pedig a zajterhelés megelőzésére kell figyelni – mondta.

Az embereket kevés dolog zavarja jobban, mint a zaj

A konfliktusos területen élők egészségi állapotára többféleképpen is hatással lehet a zaj. Béres a teljesítőképességet és az elvégezhető munka mennyiségét emelte ki. A környezeti zavaró hatásokkal foglalkozó felmérések kimutatták, hogy az állampolgárok a három leginkább zavaró jelenség közé vették a zajt.

Az emberek a felméréseken a három leginkább zavaró tényező közé sorolják a zajt (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Az uniós szabályozás alapelve, hogy ahol szükséges, ott csökkenteni kell a zajszintet, a csendesebb területeken pedig meg kell őrizni az alacsony terhelést. Az unió felé nemcsak a terhelési szinteket és a határérték feletti területek számát, hanem az intézkedési terveket is jelezniük kell az önkormányzatoknak – mondta.

Béres hangsúlyozta: öt év múlva megújítják a térképeket, valamint környezetvédelmi hatástanulmányokkal segítséget nyújtanak az önkormányzatoknak, hogy a nagyobb beruházások előtt miként változik az adott terület zajterheltsége.

A címlapfotó illusztráció.