Hivatalában fogadta Szijjártó Péter Kelemen Hunort

 

Hivatalában fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét, és megállapodtak abban, hogy a kormány az RMDSZ-szel együttműködve folytatja a páratlan sikerű erdélyi gazdaságfejlesztési programot – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Mint írták, befejeződött a Mezőség Kolozs és Beszterce megyékhez tartozó részén beadott pályázatok értékelése, amelynek nyomán több mint 400 mezőgazdasági termelő, valamint kis- és középvállalkozó kap támogatást. Hozzátették: Szijjártó Péter és Kelemen Hunor megállapodott a program idei folytatásáról.

A külügyminiszter és az RMDSZ elnöke egyetértett abban, hogy fontos a mielőbbi megállapodás a marosvásárhelyi egyetemen indítandó magyar nyelvű képzések ügyében. Azt pedig örömmel nyugtázták, hogy hosszú tárgyalás után közel van a megállapodás a román kormánnyal a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitása ügyében.