Földrengés volt Somogy megyében

 

A Richter-skála szerint 4-es erősségű földrengés volt Somogy megyében. A lakosság érzete a földmozgást, károkról egyelőre nem érkezett bejelentés – írta a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.

A Somogy megyei Somogyszob község közelében március 7-én 20.08-kor földrengés volt, mintegy tizenegy kilométeres mélységben – a Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint.

A földmozgás a Richter-skálán szerint 4-es erősségű volt. A földrengés észleléséről több lakossági bejelentés is érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási központjába, károkat azonban egyelőre nem jelentettek.

A földrengést nagy területen érezték, sokan az utcára futottak.

Egy olvasónk azt írta: „Most volt földrengés Zalakomárban. Rövid ideig tartott, körülbelül 3-5 másodpercig, de beleremegett az egész ház!”

A Richter-skála szerint 4 erősség gyengének számít, ilyenből évente több tízezer van világszerte. Ilyenkor jellemzően a csillárok kilengenek, morajlás hallatszik, de károk csak ritkán keletkeznek. A tapasztalatok szerint utórengések is valószínűsíthetők, melyek mérete fokozatosan csökken.

Magyarország területén évente átlagosan 100-120 kisebb földrengést regisztrálnak az érzékeny szeizmológiai hálózat segítségével. Ezek nagy része a lakosság számára nem érezhető.