Oltásellenesség: veszélyesek az interneten terjedő tévhitek

 

Számos veszélyt rejthet magában az oltásellenesség. A migrációs válsággal a jelenség még kritikusabb lehet. A szakember szerint megfelelő tájékoztatásra és kötelező szűrőprogramra van szükség. Az Egyesült Államokban már megkongatták a vészharangot.

Az elmúlt napok, hetek egyik legfelkavaróbb híre, hogy a kanadai Vancouverben azért terjedhetett el a kanyaró, mert – miután a hatóságok visszakövették a járványt – rábukkantak egy apára, aki 12 évvel ezelőtt az akkori feleségével úgy döntött, a gyermekeiknek nem adatja be a védőoltást. Most azzal indokolta az akkori döntést, hogy a kanyaró, rubeóla és a mumpsz elleni (MMR-) védőoltással kapcsolatos riogatásnak hittek, ami szerint az oltás autizmust okoz.

Azóta bebizonyosodott, hogy a nagy presztízsű angol lapban megjelent írás rémhír volt, igaz, rengetegen hittek neki, és hisznek a mai napig is.

A család a betegség megjelenése előtt Vietnamban üdült, a gyerekek kaptak ugyan oltásokat, de a kanyaró elleni védőoltás nem volt közöttük. Az egyik gyerek a repülőn hazafelé lett rosszul, majd a két másikon is jelentkeztek a tünetek. A kanadai járványügyi hatóság megerősítette, hogy jelenleg két iskolában tört ki a kanyarójárvány, a megbetegedés a diákokat, a tanárokat illetve a szülőket is érinti. Sokan tartanak attól, hogy az oltásellenesség az egész világon járványügyi vészhelyzetet idézhet elő.

Rubeóla elleni védőoltást kap egy iskolás Indonéziában (Fotó: MTI/EPA/Hotli Simanjuntak)

Veszélyesek a tévhitek 

Az oltásellenséget elsősorban az interneten olvasható tévhitek okozzák, ezeket helyretéve kellene meggyőzni a szülőket a védőoltások fontosságáról – mondta el korábban az M1 műsorában Szlávik János infektológus főorvos. Magyarország nagyon jó helyzetben van, hiszen itthon léteznek kötelező védőoltások, és magas az átoltottság, egyes betegségek ellen 98 százalék, ami kiemelkedően jónak számít. Ilyen átoltottság mellett a lakosság biztos lehet abban, hogy nem lesz járvány.

A főorvos hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy ezekről a tévhitekről eleget beszéljenek a szülőknek, hogy senkiben ne maradjon kétség a felől, szükség van a védőoltásokra. Sok országban azonban nem kötelezőek a védőoltások, így például a kanyarót könnyű egy szomszédos országból behurcolni, vagy olyan országból, amelyet repülővel könnyű elérni.

Nagy veszély a kanyaró

Folyamatosan terjed a kanyaró az Egyesült Államokban, egyebek közt az oltásellenes mozgalmak miatt. Erre már Anthony Fauci, a fertőző betegségek intézetének igazgatója figyelmeztetett az amerikai kongresszusban. Szerdai beszámolójában Fauci és az amerikai közegészségügy más vezetői riadót fújtak: Washington államban, Coloradóban és New York államban évek óta növekszik a kanyarós megbetegedések száma. Ebben a három tagállamban január eleje óta 159 új megbetegedést jegyeztek fel.

“Ez elfogadhatatlan, mindent a nulláról kell kezdenünk” – fogalmazott Fauci.

Rámutatott, hogy a vírus által okozott fertőző betegség elsősorban azokban a közösségekben terjed, ahol erőteljes az oltásellenes mozgalom.

Nancy Messonnier, az országos oltóközpont igazgatónője azt hangsúlyozta, hogy a kanyaróvírust ugyan sok esetben külföldi utazásról viszik be az Egyesült Államokba, de az oltásellenes mozgalom erősödése miatt egyre gyakoribbak a belföldről kiinduló megbetegedések. Az igazgatónő megemlítette, hogy a betegség leggyakrabban az úgynevezett zárt közösségekben fordul elő, például a minnesotai szomáliaiak vagy a brooklyni ortodox zsidók körében.

A szakértők rámutattak: a tájékozatlanság az egyik fő oka annak, hogy a kanyaró ismét terjed. A különböző közösségi portálok ugyanis hamis információkat terjesztenek az oltásokról. Nemrégiben például a Facebook, a YouTube és a Pinterest – éppen a kongresszus nyomására – bejelentette, hogy törli az oltásellenes tartalmakat.

“A saját sikerünk áldozatai vagyunk” – fogalmazott Nancy Messonnier, kifejtve, hogy az 1960-as évek eleje – vagyis a kanyaró elleni vakcina bevezetése – óta ennek a kórnak az előfordulása 99 százalékkal csökkent, és a szülők mai nemzedéke már nem vet számot az oltás elmaradásának kockázataival.

Már a WHO is figyelmeztetett

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrégiben jelentette be, hogy 2018-ban világszerte kétszeresére nőtt a bejelentett kanyarós esetek száma az előző évihez képest. Az adatok szerint tavaly mintegy 229 ezer kanyarós megbetegedést jelentettek, a járvány gócpontjai pedig továbbra is elsősorban a konfliktuszónák és a mélyszegénységben lévő térségek.

Becslések szerint azonban a megbetegedések valódi száma sokkal magasabb a hivatalosnál

– akár több mint kétmillió is lehet –, mert a fertőzéseknek kevesebb, mint a tizedét jelentik be az egészségügyi szerveknél.

A járványokkal kapcsolatosan kerestük az ÁNTSZ-t is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

A 229 ezer eset több mint harmadát Európából jelentették, ahol a kanyarós megbetegedések száma 2018-ban a háromszorosára nőtt: 82 596-ra. Ezek több mint felét Ukrajnában jegyezték fel. Szlávik János megjegyezte azt is, hogy eddig a fekete himlő volt az a betegség, amelyet a védőoltásokkal teljesen kiirtottak, a gyermekbénulást okozó vírus pedig ma már csak Pakisztánban, Afganisztánban és Nigériában van jelen. Ezek a betegségek emberről emberre terjednek, és az ok, amiért ezekben az országokban nem tudták visszaszorítani, minden bizonnyal a belső viszályokban keresendő. A tudósok azt remélik, 2030-ra lesznek képesek még ezt a világszinten rengeteg emberéletet követelő betegséget kiiktatni.

Kanyaró elleni védőoltást kap egy kislány Ungváron (Fotó: MTI/Nemes János)

Migrációs érintettség

Az infektológus főorvos a járványok és a migráció közötti kapcsolatra is rámutatott, hiszen az emberek áramlásával Európában újra megjelenhetnek olyan betegségek, amelyek a védőoltásoknak köszönhetően már teljesen eltűntek, ezt a veszélyt pedig csak fokozza a kontinensen terjedő oltásellenesség.

Az orvosok nehezen ismerik fel a nálunk már elfeledett betegségeket

– mutatott rá. Ilyen volt a közelmúltban egy diftériás megbetegedés, amibe a beteg végül belehalt. 2015-ben egy spanyol kisfiú halt meg a népnyelven csak torokgyíknak hívott betegségben, akit azért nem oltottak be, mert a szülők itt is a lehetséges mellékhatásoktól féltek.

Elmondta: a fejlődő országokban még mindig olyan betegségekkel küzdenek, amelyek Európában már nincsenek jelen vagy csak ritkán fordulnak elő, ilyen például tuberkulózis. Hozzátette, jellemzően Szomáliából és Eritreából érkeznek a tbc-s betegek, éppen ezért lenne kiemelkedően fontos, hogy megszűrjék az embereket, hiszen a célországokban és Magyarországon is csökken a tbc-s esetek száma.

Az Afrika déli részéről érkezett menekültek között nagyon sok HIV-fertőzött lehet, esetükben is életbevágóan fontos lenne a kötelező szűrés, amit eltöröltek, és ami már csak a véradók esetében előírt. Ennek azért is van jelentősége, mert a HIV-fertőzésnek nagyon hosszú a lappangási ideje, és aki nem tudja, hogy beteg, sok embert megfertőzhet.