A férfiak is igényelhetik a házasok gyermekvállalási támogatását

 

A férfiak is igénybe vehetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, és nem számít az sem, ha mindkét házastárs elvált, ha addig nem született gyermekük – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Az államtitkár arról is beszélt, hogy júliustól ugyanannyi hitel jár a családoknak használtlakás-vásárlásra, mint az újra.

Az államtitkár ismertetése szerint amennyiben még sem a férjnek, sem a feleségnek nem született gyermeke, de korábban voltak házasok, akkor felvehetik a 10 millió forintos kamatmentes támogatást. Közölte, a 18–40 év közötti életkori megkötés csak a feleségekre vonatkozik, a férjükre nem.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

2022-ig él a lehetőség

Ha azonban valamelyiküknek született már gyermeke, akkor legalább az egyik félnek az első házasságában kell élnie. Így például ha egy 40 év alatti, elvált, gyermekes nő újra férjhez megy egy első házasságát kötő férfihoz, akkor ők igényelhetik a támogatást. A kölcsönt a házaspár minden esetben közösen veszi fel és törleszti.

Fontos szabály továbbá, hogy az özvegység nem számít korábbi házasságnak, így akinek meghalt a házastársa, az „első házasnak” számít támogatási szempontból.
A támogatás további feltétele a legalább hároméves munka- vagy felsőoktatási jogviszony.

A legfeljebb 10 millió forint kamatmentes szabad felhasználású hitel júliustól vehető fel, a lehetőséggel 2022 végéig lehet élni.

Amennyiben a kölcsön igénylésétől számítva öt éven belül megszületik egy gyerek, a hitel továbbra is kamatmentesen törleszthető, a törlesztést pedig felfüggesztik három évre. A második gyerek születésénél további három évre felfüggesztik a törlesztést, és elengedik a tőketartozás 30 százalékát. A harmadik gyerek megszületésénél pedig a hitel további részét is teljes egészében elengedik. Ha az igényléstől számítva öt éven belül nem születik gyermek, a kölcsön piaci kamatozásúvá alakul, és azt a korábban felvett kamattámogatással növelten kell visszafizetni.

Ha a házasok hibáján kívül nem született gyermek, a járási hivatal kedvezőbb feltételeket állapíthat meg – mondta az államtitkár.

Ugyanannyi hitel jár a használtlakás-vásárlásra, mint az újra

Júliustól ugyanolyan összegű kedvezményes kamattámogatású hitelt igényelhetnek a gyermekes családok, ha használt lakást vásárolnak, mintha újat vesznek – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár az Orbán Viktor miniszterelnök által múlt vasárnap bejelentett hétpontos családvédelmi akcióterv részleteit ismertette.

Novák Katalin példaként említette, hogy ha egy családban két gyermeket nevelnek vagy vállalnak, akkor 10 millió forint kamattámogatott hitelt tudnak felvenni, bármilyen lakást vesznek, ha pedig ennél több gyermeket nevelnek, illetve vállalnak, akkor 15 millió forintos kamattámogatott hitelhez juthatnak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé.

Ez azt jelenti, hogy 25 éves futamidővel számolva 48 ezer, illetve 72 ezer forint lesz a havi törlesztőrészlete a családnak. Előtörlesztésre is van lehetőség, és arra is, hogy ne a teljes összeget vegye fel a család. A kedvezményes hiteleket a bankfiókokban lehet majd kérni, a csok igénylésekor – fűzte hozzá.

A július 1-jétől érvényes lehetőségek között említette, hogy akkortól eltörlik a használt ingatlanok csokos vásárlásánál a jelenlegi 35 millió forintos értékhatárt.

A cél, hogy a támogatások minél többek számára elérhetők legyenek

Novák Katalin kitért a hitelelengedés újabb lehetőségére is. Utalt arra, hogy tavaly januártól a harmadik és a további gyermek érkezésekor az ingatlanfedezetű jelzáloghitelekből gyermekenként elengednek egy-egy millió forintot. Arra hívta fel a figyelmet, hogy júliustól már a kétgyermekes családoknak is megnyílik a hitelelengedés lehetősége, és megemelik a nagycsaládosok hitelelengedésének az összegét.

Ez azt jelenti, hogy a második gyermek születésekor egymillió forintot engednek el, a harmadiknál négymillió forintot és minden további gyermeknél újabb egy-egy millió forintot. Közölte, a hitelelengedés nem csak a csok-hitelekre vonatkozik, hanem akár a korábban fennálló devizahitelekre is.

Novák Katalin a családtámogatás eddigi eredményeit ismertetve elmondta, rövidesen 100 ezerre nő a csokon keresztül támogatott családok száma, ez mintegy 400 ezer embernek jelentett eddig segítséget, és ezen belül 46 ezer gyermek születését döntötték el a fiatalok.

Az államtitkár példákon át mutatta be a júliustól érvényes támogatásokat. Így egy használt lakást vásárló, a második gyermekét váró család összesen 2,4 millió forint vissza nem térítendő, továbbá 9 millió forint kedvezményes kamatozással visszafizetendő támogatást kap. Harmadik gyermeket váró család esetén ez 6,2 millió, illetve 11 millió forintot jelent – fűzte hozzá.

Új lakás vásárlása esetén a támogatás második gyermeket váró családnál 3,6 millió és 9 millió forint, míg a harmadik gyermeküket váró családoknál 14 millió forint vissza nem térítendő támogatás mellé 11 millió forint kedvezményes hitel jár – mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormányzat célja az volt, hogy a támogatások a lehető legszélesebb kör számára elérhetők legyenek.