LMP: A budapestiek szerint lakhatásra kellene többet fordítania a fővárosnak

 

A budapestiek a lakhatásra, sétálóutcák létesítésére, zöldítésre és a pesti alsó rakpart autómentesítésére szánnának több forrást a főváros költségvetéséből – számolt be az LMP online szavazásának eredményeiről a párt fővárosi képviselője pénteken sajtótájékoztatón.

Gál József elmondta, az LMP a fővárosiakra bízná, hogy a városvezetés mely ügyekre fordítsa költségvetési forrásainak egy részét, úgynevezett részvételi költségvetéssel.

A politikus közölte, február 20-án tárgyalja a főváros idei költségvetését a Fővárosi Közgyűlés; a büdzsé 266 milliárd bevétel mellett 380 milliárd forintos kiadással számol. A 114 milliárd hiányt egy 25 milliárdos tavalyi maradványból pótolják, a nagyobbik részt hitelekből fedezi a városvezetés – tette hozzá.

Hangsúlyozta, az LMP módosító javaslatok formájában 15 milliárd forint átcsoportosítására fog javaslatot tenni, amiből 10 milliárd forintot bérlakásépítésre szánnának. A további ötmilliárdot pedig a pesti alsó rakpart autómentesítésére, a levegőszennyezettség elleni akcióterv elkészítésére és a belvárosi sétálóutca kiépítésére – ismertette.

Gál József szerint az alsó rakpart autómentesítése nem fog gondot okozni a fővárosiak közlekedésében, hiszen további közlekedésfejlesztéssel megoldható ezen szakasz kiesése, és ma a rakpartokon szinte csak átmenő forgalom zajlik. „A pesti alsó rakpartot azonnal le lehetne zárni, és közelebb hozni az emberekhez a Dunát” – értékelt. A rakparton így megszűnő parkolóhelyeket a metró végállomásoknál létesülő P+R helyekkel váltaná ki az LMP.