A bíróság elutasította Ahmed H. nyolcmilliós követelését

 

Elutasította az Ahmed H. által a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen személyiségi jogi jogsértés miatt benyújtott keresetet a Fővárosi Törvényszék pénteki elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

A szír Ahmed H. 2015-ben a röszkei határátkelőnél próbált bejutni Magyarországra, és eközben kővel dobálta a magyar rendőröket. Ezért egy másik eljárásban terrorizmus vádjával a bíróság jogerősen öt év fegyházra ítélte és tíz évre kiutasította az országból. Jelenleg idegenrendészeti őrizetben a kitoloncolására vár.

A férfi 2017-ben szerepelt a nemzeti konzultációs kérdőíven úgy, mint aki kővel dobálta a rendőröket, és ezért elítélték. Emiatt indított személyiségi jogi pert a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen, és jó hírnevének megsértése címén 8 millió forint sérelemdíjat követelt. Ebben a perben hirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletet pénteken a Fővárosi Törvényszék. Ahmed H. az ítélethirdetésen nem vett részt.

Alaptalan volt a felperes keresete

Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklása kitért a többi közt arra, hogy bár az alperes valóban elmulasztotta feltüntetni a nemzeti konzultáció kérdőívén, hogy Ahmed H. bűnösségét akkor elsőfokú, nem jogerős ítélet mondta ki, ez csak elhanyagolható mértékű hátrány.

A rendőrök megdobálását ugyanis maga sem vitatta, az pedig bűncselekmény, és az eset közmegítélését alapvetően ez határozza meg. Mindezek miatt az elsőfokú bíróság szerint a felperes keresete alaptalan volt.

A bíró kitért arra is, hogy Ahmed H. ellentmondó nyilatkozatokat tett az ügyben, nem volt tisztában azzal, hogy mi a nemzeti konzultáció, de még a konzultáció perben kifogásolt kérdését sem tudta felidézni.

Dömötör: Küzdeni kell a migránsbiznisz ellen

Ezután is küzdeni kell a migránsbiznisz ellen, nem lehet engedni, hogy tömegével hozzanak bevándorlókat Európába, és ezen még pénzt is keressenek – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára egy internetes videóplatformon.

Dömötör Csaba azt követően nyilatkozott, hogy a bíróság első fokon elutasította az Ahmed H. által a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen személyiségi jogi jogsértés miatt benyújtott keresetet.