Különösen mutatta be az RTL Klub, hogy mi történt a tévészékházban

 

Jobban tudja az RTL Klub, hogy mi történt az MTVA székházában decemberben, mint az itt dolgozó és az ellenzéki akcióban érintett emberek – legalábbis így tűnik a csatorna hétfői összeállítása alapján.

Hétfőn közölte az ügyészség, hogy jogosan léptek fel az MTVA székházában az őrök az ellenzéki képviselőkkel szemben, és

el is rendelték a nyomozást az MTVA feljelentései alapján.

A hírről az RTL Klub híradója is beszámolt, továbbra is a képviselők „erőszakos rángatásáról, vonszolásáról” tudósított. Az nem került szóba, hogy a politikusok erőszakkal be akartak menni a stúdióba, miközben sértegették, fenyegették a dolgozókat – hangzott el az M1 híradójában.

„Az ellenzéki politikusokat erőszakkal rángatták le a lépcsőn, majd a kezüknél és lábuknál fogva kitették őket az ajtón kívülre” – részlet az RTL Klub hétfői híradójából. Az összeállításban azt állítják, hogy Hadházy Ákost és Szél Bernadettet az MTVA őrei a kezüknél és a lábuknál fogva tették az ajtón kívülre.

Nem a lábuknál fogva tették ki őket az épületből

Az M1 felvételein azonban jól látszik, ahogy Hadházy Ákos maga kulcsolja át az elé álló Szél Bernadett mellkasát, amikor az őrök – a korlátmászás és egyéb szabálysértések miatt – ki akarják vezetni. Az ajtón nem a lábuknál fogva tették ki őket.

Az RTL Klub összeállításában az is elhangzik, hogy Varju Lászlóra ráülnek és rátérdelnek a biztonsági őrök.

A korábban az M1 által is közzétett felvételen viszont látható, ahogy

Varju László elgáncsolja az egyik biztonsági őrt,

aki egyensúlyát vesztve támaszkodik meg a képviselőn. Lábát később egy másik őrnek kell kiszabadítania Varju László szorításából.

Az RTL Klub ezt a jelenetet azonban a hétfői összeállításban nem mutatta be. Ahogy azt sem, amikor a DK-s politikus hosszú perceken keresztül gyalázta a biztonsági őröket.

Varju László többször is nekirontott az üzemi területnek számító stúdiónak, és megpróbált átjutni az őrökön, ami miatt végül ki szerették volna vezetni az épületből. Az RTL Klub adásából ezek az akciók is kimaradtak.

Az RTL Klub híradójában az sem szerepelt, ahogy Bangóné Borbély Ildikó a spontánnak beállított földre fekvős jelenet terveit részletezi, és Kunhalmi Ágnes ajtónak futását sem adták le.

Hétfőn közölt határozatot az ügyészség

Kérdéseket viszont korábban többször is küldtek a közmédiának. Például azt, hogy az MTVA-nál ki döntött arról, hogy a felvételek mely részletei kerüljenek be az anyagba. Azt is szerették volna tudni, hogy a videón látottak alapján hogyan ítéli meg a közmédia az MTVA biztonsági őreinek munkáját.

Az MTVA székházában történt események miatt

az ellenzéki politikusok és a közmédia is feljelentéseket tett.

Arról, hogy az MTVA őrei jogszerűen léptek fel, hétfőn közölt határozatot az ügyészség.

Közleményükben azt írták: az országgyűlési képviselők a köztévé székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis nem folytattak hivatalos eljárást. De kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával, az élő műsorokat megszakítsák. Ezért közérdekű üzem megzavarásának kísérlete és más bűncselekmények gyanúja miatt elrendelték a nyomozást.

Kormányellenes tüntetés az MTVA-székháznál (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Az RTL klub a hétfői határozatról már nem tett fel kérdéseket a közmédiának.

Közben a hvg.hu tett közzé olyan – állítása szerint eddig ismeretlen – felvételeket, amelyeket az MTVA épületében készítettek. Ezeken ugyanaz látszik, mint amit már eddig mutatott az M1, a képviselők erőszakkal próbálnak belépni az üzemi területre, amelyre válaszul a biztonsági őrök eltávolították őket.