Figyelmeztető sztrájkot tartottak a győri Audiban

 

Az Audi Hungaria Zrt. mintegy négyezer dolgozója vett részt pénteken 9 és 11 óra között a Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban - tájékoztatta az AHFSZ elnökségi tagja az MTI-t. Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) azért hirdette meg a demonstrációt, mert nem sikerült megállapodni a 2019-es bérekről.

Szimacsek Tibor elmondta, hogy minden dolgozó felvette a munkát 11 órakor. Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére közölte, hogy termelési kiesést okozott a munkabeszüntetés, ez azonban a vevők ellátására nincs hatással.

A tárgyalásokat folytatják és arra törekednek, hogy mindenki számára elfogadható megállapodás szülessen a bérekről. Az AHFSZ csütörtökön azért hirdette meg a demonstrációt, mert szeptember óta nem sikerül megállapodni a 2019-es bérekről.

Az Audi két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, szerdán pedig új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek, amely azt nem fogadta el. Az érdekképviselet követelései tartalmazzák, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen.

A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Az AHFSZ-nek a honlapjuk szerint mintegy 7300 tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

A vállalatnál legutóbb 2017. január 26-án tartottak kétórás figyelmeztető sztrájkot a megrekedt bértárgyalások miatt.

A címlapfotó illusztráció.