Hidvéghi: Ahmed H. egy terrorista

 

A Fidesz kommunikációs igazgatóját sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy Ahmed H. személyiségi jogokra hivatkozva beperelné a Miniszterelnöki Kabinetirodát, mert megjelent a neve a nemzeti konzultációban.

A Fővárosi Törvényszék február 1-jén hirdet ítéletet abban a polgári perben, amelyet a Soros-terv elleni nemzeti konzultáció egyik kérdése miatt indított a más ügyben elítélt szír Ahmed H. a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen.

A férfit a röszkei határátkelőhelynél 2015-ben történt tömegzavargás résztvevőjeként 2016-ban tíz évre ítélték első fokon, nem jogerősen terrorcselekmény miatt, majd 2018 őszén jogerősen öt év szabadságvesztést kapott. A napokban arról döntött a bíróság, hogy büntetésének kétharmada, 40 hónap letöltése után január 19-én feltételesen szabadlábra kerül, s egyúttal kitoloncolják az országból.

Ahmed H. (Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

Sérelemdíjat és nyilvános elégtételt követel

Az eljárás során a férfi elmondta, hogy 1976-ban született a szíriai Aleppóban, 2004 körül költözött a ciprusi Limasszolba, ahol belsőépítészként dolgozott. A polgári perben a szír férfi elsősorban azt kifogásolta, hogy a 2017-es nemzeti konzultációban Ahmed H.-ként azt írták róla, hogy a bíróság elítélte a rendőrök megdobálása miatt, holott még folyamatban volt a büntetőpere.

A férfi 8 millió forint sérelemdíjat követel a Miniszterelnöki Kabinetirodától, továbbá nyilvános elégtételt. A 8 milliós összeg indoka, hogy Ahmed H. a nemzeti konzultáció minden egyes címzettje után 1 forintot követel az államtól, s hozzávetőleg 8 millió emberhez jutott el a nemzeti konzultáció, amely a felperes szerint megsértette személyiségi jogait.

Szerinte valótlan híreket terjesztettek róla

A Fővárosi Törvényszéken tavaly indult polgári per csütörtöki tárgyalására rabruhában, kéz- és lábbilincsben hozta a büntetés-végrehajtás két kommandósa a szabadságvesztését töltő szír férfit.

Ahmed H. – tolmács segítségével több órán át zajló – személyes meghallgatásán a többi közt arról beszélt, hogy csapdába esett egy idegen országban, a média tele volt a róla szóló valótlan hírekkel, amelyeket a nemzeti konzultáció alátámasztani látszott. Mindenki terroristaként tekintett rá, holott még nem is született ügyében jogerős ítélet – tette hozzá.

Kifogásolta a konzultáció állításait

„Szervezett propagandát folytattak ellenem (…), közellenségnek tüntettek fel (…), úgy néztek rám, mint akinek megpecsételődött a sorsa” – mondta a szír férfi, aki szerint mindez világos üzenet volt az ügyében eljáró magyar bíróságnak is. „Csapdába estem egy idegen országban és az állam el akart taposni.”

Ahmed H. úgy fogalmazott: egy jogállamban ilyen nem történhet meg, nem ezt tanulta Európáról, és nem ezt tapasztalta Cipruson. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ha valaki Szíriában rendőröket dobál például egy focimeccsen, annak három nap mecsettakarítás a büntetése.

A tárgyaláson a felperes jogi képviselője is azt kifogásolta: a konzultációval azt a látszatot keltették, hogy végleges döntés született Ahmed H. ügyében.

A 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt szír Ahmed H. a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen jó hírnév megsértése miatt indított polgári perének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Neve összefort az illegális migrációval

Az alperes jogi képviselője szerint viszont a szíriai férfi azt sem tudja, miért indított pert. Hol a nevének, hol az elítélésének a közlését kifogásolja, nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, de még a nemzeti konzultációt sem ismeri. Azt mondta, amit Ahmed H. tett, azért a saját hazájában is felelősségre vonás jár, ismertségéhez pedig az ügyében eljáró jogvédő szervezetek is hozzájárultak. A konzultációba éppen azért kerülhetett be, mert a neve már összeforrt az illegális migrációval – érvelt az ügyvéd.

A Fővárosi Törvényszék február 1-jére halasztotta az Ahmed H. kontra Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári perben az elsőfokú ítélet kihirdetését.

Hidvéghi szerint a baloldal egy terrorista mellett áll ki

Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatón kijelentette, Ahmed H. egy terrorista, aki terrorista cselekmények miatt jogerősen elítélt a magyar bíróság.

Ez az az ember, aki magyar határt védő rendőrökre rátámadt, aki egy felhergelt tömeget, illegális bevándorlókat át akart hozni magyar határzáron keresztül, és fizikai támadást vezényelt – tette hozzá. Közölte: a Fidesz felháborítónak tartja, hogy a magyar baloldal most is egy terrorista mellett áll ki a magyar határt védő rendőrökkel szemben.