Várják az ételfelajánlásokat a rászorulóknak

 

Karácsonykor a legtöbb családban többféle fogás is készül, és jellemzően nagyobb mennyiséget is főznek. Előfordul, hogy a megmaradt étel egy része idővel a szemetesben végzi. Sokan nem ismerik, pedig több lehetőség is van, hogy a megmaradt élelmiszer jó helyre kerüljön. Az ország területén elhelyezett ételdobozokba tett ételeket a rászorulók bármikor elvihetik.

A családok többségénél egymás mellett sorakoznak a húsokkal és más finomságokkal teli tálak a hűtőben az ünnepek után. A legtöbben tudatosan többet főznek karácsonykor, azonban sokaknál megmarad az étel, amit végül nem fogyasztanak el. Számos lehetőség van arra, hogy a megmaradt ételt eljuttassuk a rászorulóknak.

Az egyik ilyen megoldás például az ételdoboz. Ide bárki elhozhatja, amiből többet készített. Csak rá kell írnia a dobozra, hogy mi van benne, és, hogy mikor főzte vagy sütötte. Az ország területén elhelyezett ételdobozok pontos címét az interneten bárki megnézheti.

Több fővárosi civil pedig úgy gondolta, egy helyszínre gyűjti a megmaradt vagy frissen készített ünnepi fogásokat, és morzsapartit rendeztek a hajléktalanoknak, valamint a rászorulóknak a Blaha Lujza téren. Több mint százötvenen vittek a térre ételt, többek között süteményeket is.

Évről évre egyre többen – cégek is – felismerték az ételadományozás emberi értékét. Csak ebben az évben számos cég és szervezet közreműködésének köszönhetően több mint tízezer tonna ételfelesleg gyűlt össze az élelmiszerbankban, amit végül háromszázezer rászorulónak juttattak el.

A számos adományozás és kezdeményezés ellenére a statisztikák szerint Magyarországon évente több mint 1,8 millió tonnányi élelmiszer-hulladék keletkezik, ennek egyharmada háztartási hulladék. Ez azt jelenti, hogy több mint 600 ezer tonnányi ételt dobnak ki a családok, ami pedig elég lenne akár négyszázezer rászoruló étkeztetésére is.