Birtokvédelmet kért az MTVA

 

2018. december 16-án és 17-én az MTVA épületébe beengedett és behatoló képviselők visszaéltek képviselői jogosítványukkal – írta közleményében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.

Mint fogalmaztak, az MTVA ugyan mindenben biztosította az országgyűlési és európai parlamenti képviselőket megillető jogokat, ők azonban meg akarták szakítani a közmédia adásait, át akarták venni a stúdiók feletti irányítást. Ennek a célnak az elérése érdekében erőszakot alkalmaztak, intézkedésre kényszerítették az épület védelmét ellátó biztonsági szolgálatot.

Az MTVA szerint a képviselők magatartása ellentétes volt a közmédia belső rendjével, ezért az épületben tartózkodásukat jogszerűtlennek minősítette és birtokvédelmet kért.

Az épületben szolgálatot teljesítő biztonsági őrök egyike megsérült, ezért mind az MTVA, mind pedig a biztonsági szolgálat vezetője feljelentést tesz – áll a közleményben.