Az Országgyűlés Hivatala szerint törvényes volt a szavazási eljárás

 

Törvényes volt a szerdai parlamenti szavazási eljárás – emelte ki szerda este az MTI-hez eljuttatott közleményében az Országgyűlés Hivatala.

Korábban az ellenzéki frakciók közös sajtótájékoztatójukon arról beszéltek: érvénytelennek és törvénytelennek tartják a szerdai parlamenti szavazásokat, ezért azok eredményét sem fogadják el.

Az Országgyűlés Hivatala esti közleményében kifejtette: az Országgyűlés szerdai ülésnapján az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd képviselőcsoport képviselői az ülés megkezdése előtt az elnöki, illetve szónoki emelvény lépcsőin állva megakadályozták, hogy az Országgyűlés kijelölt ülésvezető elnöke és a munkáját segítő, a házelnök által meghatározott sorrendben szolgálatot teljesítő jegyzők az elnöki emelvényen elfoglalhassák a helyüket.

Emiatt Kövér László, az Országgyűlés elnöke képviselői üléshelyéről nyitotta meg az Országgyűlés ülésnapját, majd az ülésvezetést a szintén képviselői ülésénél helyet foglaló Latorcai János alelnöknek adta át. Az alelnök a napirendben jelzett határozathozatali eljárás végéig képviselői üléshelyről gyakorolta a határozati házszabály szerinti ülésvezetési jogosítványait. Ezen rendelkezések – mint írták – nem tartalmaznak tételes előírást arra, hogy az ülésvezetés helye kizárólag az elnöki pulpitus elnöki illetve jegyzői székei lehetnek.

Az Országgyűlés elnöke – figyelemmel arra, hogy „láthatóan az ellenzéki jegyzők egyike sem kívánta ellátni jegyzői feladatait” jogkörével és felhatalmazásával élve két kormánypárti jegyzőt jelölt ki az ülésvezetésben történő közreműködésre.

A szerdai ülés napirendjén 46 önálló indítványról történő szavazás is szerepelt. Az ülésnapon követett a szavazatszámláló gép alkalmazásával lefolytatott szavazási eljárás minden tekintetben megfelelt az országgyűlési törvényben foglalt, a személyes joggyakorlás kötelezettségét előíró rendelkezésnek, függetlenül attól, hogy a képviselőknek szavazataik leadásához nem kellett azonosító kártyáikat elhelyezni a szavazatszámláló gépben – hangsúlyozták, hozzátéve: a rendszer ugyanis enélkül is alkalmas arra, hogy a politikai megállapodás alapján elfogadott ülésrendben a saját üléshelyéről szavazó képviselőt név szerint azonosítsa.

Az automatikusan rögzített szavazási eredmények nyilvánosak, az Országgyűlés honlapján megismerhetők – írta a hivatal megjegyezve: az ellenzéki képviselők is ily módon adták le voksukat az akciót kiváltó munkatörvénykönyvének módosításánál.