Az igazi kormányfő Rómában egyre inkább Salvini

 

Már több mint 30 százalékos a Liga támogatottsága Olaszországban, a párt délen is kezd olyan népszerű lenni, mint az ország északi részén – mondta Szomráky Béla újságíró, Olaszország-szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.

A márciusi parlamenti választásokon még csak alig 17 százalékot teljesített a párt, de most a Liga a legnagyobb olasz párttá vált.

A szakértő azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy új politikai programot vázolt Olaszország és Európa számára több mint egyórás beszédében Matteo Salvini, a Liga vezetője az olasz kormánypárt Rómában tartott tömegdemonstrációján szombaton.

Szomráky Béla szerint Salvini jól használja a különböző felületeket, portálokat. „Az igazi kormányfő az olasz kormányban Salvini – fogalmazott a szakértő.