Megújul a tihanyi apátság és környezete

 

Megújul mintegy 1,9 milliárd forint uniós forrásból a tihanyi apátság és környezete 2020 őszére.

A beruházásnak köszönhetően létrejön egy szórakoztató központ, megújul az apátság és a Mádl Ferenc tér közötti lépcső, felújítják az apátság belső tereit, múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítanak ki, és felújítják a kiállítóteret – fejtette ki Tósoki Imre, Tihany polgármestere a városban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Hozzátette: megvalósul a tihanyi művészek élményháza, mely a városhoz kötődő jelentős személyiségeknek, mások mellett Illyés Gyulának állít emléket, a Visszhang-dombon pedig utcabútorokat és tájékoztató táblákat helyeznek el. A polgármester elmondta azt is, hogy 2030-ig 52 fejlesztési programot valósítanak meg a városban.

Mihályi Norbert Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele felidézte az apátság történetét, majd arra emlékeztetett, hogy 1719-ben tértek vissza a magyar bencések a török kiűzése után ismét az apátság falai közé, így a jövő esztendő jelentős évforduló számukra.

L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke arról beszélt, hogy Tihany épített öröksége jelentős mértékben hozzájárul keresztény és európai identitásunkhoz.

Hozzátette: Tihany a Balaton turisztikai térképén élvonalban álló település, melynek irodalmi hagyatéka is figyelemre méltó. Ez utóbbit őrzi majd a művészek élményháza, melyet a fiatalok számára is vonzó formában valósítanak meg.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Tihany országgyűlési képviselője elmondta, hogy erősödik Magyarországon a turizmus, és ezen belül is nő a Balaton presztízse, melynek fejlesztésére mind uniós, mind hazai források rendelkezésre állnak.