Napirenden a Minority SafePack

 

Az első világháborús hősök emlékének ápolása és a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aktuális feladatai szerepeltek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi munkacsoport szerdai budapesti ülésének napirendjén.

Tilki Attila (Fidesz) a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma elnökének közlése szerint az ülésen Illésfalvi Péter hadtörténész (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum) Katonai hőskultusz a 20. századi Magyarországon című előadásában átfogóan bemutatta az emlékápolást, és kitért a hagyományőrző szervezetek szerepvállalására az államhatárokon belül és kívül.

Maruzs Roland alezredes egy, a jelenlegi kutatások fókuszában álló kérdést, a hősi halált halt Arany vitézségi érmeseink témáját vizsgálta, míg Hangácsi István, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke Kárpátaljai katonai emlékhelyek című előadásában a civil szervezetek szerepvállalásának lehetőségeit tekintette át.

A munkacsoport tagjainak hozzászólásai megerősítették, hogy a magyar nemzet határokon átívelő egységének egyik alapja az a közös múlt, amelynek dicsőséges vagy tragikus, de mindenképpen hősi pillanatai kötik össze legerősebb szálakkal az egyes nemzetrészeket – olvasható a közleményben. Az elnök kitért arra is: ez a máig ható, identitásmegtartó erő csak akkor őrizhető meg a magyarság számára, ha az emlékek ápolását a fiatal generációknak tovább tudjuk adni. Ennek érdekében a munkacsoport tagjai pályázatok kiírását is szorgalmazták.

Tárnok Balázs, a Rákóczi Szövetség alelnöke, a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés nemzetközi szakértői csoportjának tagja ismertette az időszerű kérdéseket és feladatokat. A munkacsoport a sikeres aláírásgyűjtést követően további támogatásáról biztosította az európai polgári kezdeményezést, amely a nemzeti kisebbségek védelme európai uniós keretének megteremtését tűzte célul.

A testület tagjai igen hasznosnak ítélték, hogy a kezdeményezők szövegszerű javaslatok kidolgozásával kívánnak minél nagyobb esélyt adni az uniós szintű kisebbségvédelem megteremtésének, és felhívták a figyelmet, hogy fontos feladat a többségi társadalmak jóindulatának megszerzése is, miként az európai intézmények figyelmének folyamatos fenntartása – közölte Tilki Attila.