Átadták a Mercedes-Benz Iskola felújított épületszárnyát Kecskeméten

 

Átadták szerdán a Mercedes-Benz Iskola csaknem 600 millió forintból felújított épületszárnyát Kecskeméten, a Lestár Péter Oktatási Központban.

Lena Doll, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. HR-igazgatója a megnyitón kiemelte: a Mercedes-Benz Iskolát 2009-ben alapították a Daimler AG, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja és Kecskemét város együttműködésének köszönhetően. Az intézményben kezdetben a Németországból érkező családok gyermekeinek oktatása folyt, de három éve megnyitotta kapuit a magyar anyanyelvű tanulók előtt is.

A beruházással az alsó és felső tagozatos diákok most már közös épületben, a Lestár Péter Oktatási Központ külön épületszárnyában tanulhatnak, korszerű és jól felszerelt oktatási körülmények között.
Mint mondta, a Mercedes-Benz vezetése számára kiemelten fontos, hogy hozzájárulhat Kecskemét és a régió oktatási színvonalának emeléséhez. Büszkék arra, hogy egy olyan képzési folyamatot valósítanak meg, amely az óvodával kezdődik, és az általános iskolán keresztül egészen a szakképzésig tart.

Az iskolának jelenleg 62 alsó és 31 felső tagozatos tanulója van. Az oktatás Baden-Württemberg tartomány tantervei szerint történik. Az alsó tagozatban a német nyelvű oktatás szinte minden órán két pedagógus közös munkájával valósul meg, a német tanító mellett egy magyar nyelvű pedagógus is foglalkozik a diákokkal. Negyedik osztály végére a gyerekek már mindkét nyelven nagyon jól ki tudják fejezni magukat. Mint elhangzott, a Mercedes-Benz Iskola vezetése a későbbiekben 11. és 12. osztály elindítását is tervezi.

Gaál József Kecskemét alpolgármestere hangsúlyozta, Kecskemét ma Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő központja, térsége.

Az iskola megnyitásának különös jelentősége van a Homokbányán, mivel az elmúlt évtizedben ez a településrész szellemvárosként létezett. Napjainkra azonban egyre több élettel töltődik meg, amelynek fontos része a Mercedes-Benz Iskola. Az intézmény mára fontos színfoltja lett a kecskeméti oktatási kínálatnak.

A iskolafejlesztés során a tantermek, csoportszobák és tanári szobák korszerűsítése mellett megújult a lépcsőház, az aula, a földszinti tornaterem és az öltözők, a melegítőkonyha, az étkező, a tankonyha, és további két oktatóterem is. Az udvaron két játszótér, műfüves focipálya, teniszpálya, 100 méteres futópálya, strandröplabdapálya és egy kültéri tornapálya biztosít mozgási és sportolási lehetőséget a tanulóknak.