Hideg időben az ellátórendszer igénybevétele a túlélés záloga

 

Az ellátórendszer igénybevételére biztatta a hajléktalanokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a székesfehérvári Kríziskezelő Központban hétfőn.

A téliesre fordult hideg időben „a veszélyeztetettség nélküli túlélés záloga az, hogy a hajlék nélküliek igénybe vegyék azt az ellátórendszert, amely az ő megsegítésük érdekében jött létre” – hangsúlyozta Fülöp Attila. Elmondta: nemcsak fagypont alatt, hanem fagypont felett is fennáll a kihűlés veszélye. A következő időszak figyelmet követel mindenkitől, és a hajléktalanoknak lehetőség szerint igénybe kell venniük az ellátásukra létrejött intézményeket – tette hozzá.

Kiemelte: az ellátórendszer felkészült a téli működésre, a rendőrség, a mentők, a polgárőrök és az önkormányzatok – egymással egyeztetve – segítséget tudnak nyújtani mindenkinek. Arra kérte az állampolgárokat, hogy hívják a regionálisan működő diszpécserszolgáltatást, ha az utcákon, aluljárókban segítségre szoruló embert látnak.

Az államtitkár szerint a felelős gondoskodás nem érhet véget a hajléktalanellátó rendszer működtetésével, az államnak megoldást kell találnia a hajléktalanok társadalmi és munkaerőpiaci integrációjának elősegítésére is. Azt mondta, sokkal jobb az érintetteknek is, ha a saját munkájukon keresztül oldhatják meg gondjaikat, és nem lesznek rászorulva az ellátórendszerre.

Segít a dolgozni kívánó hajléktalanokon Székesfehérvár

Fülöp Attila azt is közölte, hogy Székesfehérvár jó példa minderre. Hozzátette, hogy mintegy kétmilliárd forintos kormányzati program indult első lakhatás néven, amely a lakhatáson felül az önálló életvitelre és foglalkoztatásra is fókuszál. Hozzátette: a programból mintegy 205 millió forint jut Fehérvárnak. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a program sikere rengeteg munkát, törődést igényel, hiszen „igen nehéz sorsokról, árnyalt élethelyzetekről van szó”.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester rámutatott, hogy a városban lehetőség van több lépcsőben a munkaerőpiacra visszakerülni, és a saját életesélyeken jelentősen javítani. A városgondnokságon folyamatosan várják azok jelentkezését, akik ezen az úton kívánnak elindulni – mondta.