Handó Tünde szerint a bíróságok az ügyfelekért vannak

 

Az ügyfélközpontokat és a digitális bíróságokat is ennek szellemében alakítják ki.

Kormányablakhoz hasonló ügyfélközpontok jönnek

A bíróságok nem önmagukért, hanem az ügyfelekért vannak – jelentette ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke pénteken a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság új épületének átadási ünnepségén. „Országosan nagyon sokat teszünk azért, hogy megjelenítsük és mutassuk a körülöttünk élő emberek számára, hogy a bíróság értük van, azért, hogy a jogvitáikat megoldja” – fogalmazott az elnök.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Handó Tünde közölte: ezért is kezdték el az ügyfélközpontok kialakítását, amelyek olyanok lesznek, mint a kormányablakok. „Szeretnénk, ha gyorsan és kényelmesen tudnák ott intézni ügyeiket a polgárok” – hangoztatta, majd az ügyfélbarát digitális bíróságok kialakításának fontosságát is hangsúlyozta.

A hivatal elnöke szerint bíróságok munkáját bemutató tájékoztatók és kisfilmek különös jelentőséggel bírnak a közigazgatási és munkaügyi bíróságok tevékenységének közérthetővé tételében, majd emlékeztetett arra, hogy eddig kétszer szervezték át az érintett ügyszakokat, amelyek újabb nagy átalakítás előtt állnak.

Apad az ügyhátralékok száma a bíróságokon

Handó Tünde rámutatott, hogy míg 2012 végén 15 ezer közigazgatási ügy volt folyamatban, addig tavaly év végén már csak 10 894. Prognózisa szerint idén újabb 4 százalékkal csökken az ügyhátralék a bíróságokon, majd kitért arra is, hogy a munkaügyi ügyek érkezése rendkívüli módon csökkent.

Az elnök azt is jelezte, hogy a közigazgatási ügyeket illetően a magyar bíróságok a leggyorsabbak a 28 európai uniós tagállam között. Az egy lakosra jutó folyamatban lévő elsőfokú közigazgatási ügyek száma Magyarországon a második a legalacsonyabb, a fogyasztóvédelmi ügyek bírósági felülvizsgálata pedig hazánkban a második leggyorsabb az EU-ban – sorolta.

A jelenleg 12 bíróval dolgozó, 33 fős összlétszámú Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra idén október végéig 948 ügy érkezett, amiből 743 volt közigazgatási ügy. Az országosan is alacsony átlag 7 százalékhoz képet Pécsett mindössze 3,7 százalék az egy éven túli ügyek aránya – ismertette Handó Tünde, megköszönve az eredményeket.

Jelentős beruházás Pécs számára

Rendeki Ágnes, a Pécsi Törvényszék elnöke az eseményen a többi között felidézte a magyar munkaügyi ítélkezés országos és azon belül pécsi gyakorlatának történetét 1945-től kezdődően, egyúttal méltatta a baranyai megyeszékhelyen megvalósult beruházást.

Sipos Balázs, a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy a pécsi postapalota mögött található akadálymentesített épületben hét tárgyalótermet, valamint gyermekmeghallgató szobát is kialakítottak. A dél-dunántúli illetékességi körrel rendelkező bíróság új épülete, annak belvárosi elhelyezkedése miatt a szomszédos megyékből érkezők számára – akár közösségi közlekedéssel is – könnyen megközelíthető – mondta.