Több tízmillióval támogatja a hátrányos helyzetű gyerekeket az MVM

 

Tizenkét intézmény, kórház és gyermekeket segítő civil szervezet képviselője vehetett át összesen több mint 90 millió forint támogatást az MVM Csoport vezetőitől csütörtökön, a budapesti Millenáris parkban rendezett Élménynap alkalmából.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az MVM Partner Zrt. önkéntes csapata mintegy 800, tartósan beteg, fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott és hátrányos helyzetű gyermeket lát vendégül a tizenegyedik alkalommal megvalósuló Élménynapon, amely koncerteket, interaktív zenei programokat és kézműves foglalkozásokat is kínál a résztvevőknek.

Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója az adományátadással egybekötött sajtótájékoztatón kiemelte: az MVM Csoport számára az Élménynap azon alkalmak közé tartozik, amelyeket a legjobban szeretnek, s az önkéntesek is nagyon szívesen teszik ilyenkor a dolgukat. Idén 12 szervezetet támogatnak több mint 90 millió forint értékben, ami jelentős hozzájárulás a munkájukhoz – fűzte hozzá.