Gimnáziumként születik újjá a tatabányai bányakórház

 

A bontással megkezdődött az 1900-ban épült, romos bányakórház átépítése katolikus gimnáziummá – jelentette be a leendő oktatási intézményt fenntartó Székesfehérvári Egyházmegye püspöke pénteken, az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatóján.

Spányi Antal hozzátette: az épület a tervek szerint 2020-ban fogadhatja az első tanulókat. A területen a nem hasznosítható épületeket elbontják, de eredeti állapotába állítják vissza a kórház helyi védettséget élvező homlokzatát. A beruházás összege 3,6 milliárd forint, az egyházmegye a Modern városok program keretében kapja meg ezt az összeget a munkálatokra.

Az egykori tatabányai bányakórház romos épülete 2018. november 9-én. A Székesfehérvári Egyházmegye 3,5 milliárd forintos beruházással katolikus gimnáziumot alakít ki az 1900-ban épült kórházból. MTI/Bodnár Boglárka

Az egykori tatabányai bányakórház romos épülete 2018. november 9-én. A Székesfehérvári Egyházmegye 3,5 milliárd forintos beruházással katolikus gimnáziumot alakít ki az 1900-ban épült kórházból. MTI/Bodnár Boglárka

A leromlott állagú ingatlant a kormány 2016 őszén adta a Magyar Katolikus Egyház tulajdonába.

Schmidt Csaba polgármester ismertette: a gimnázium a városban már működő óvoda és általános iskola nevelési kínálatát egészíti ki. A Szent Erzsébet Óvodában 170 gyermeket gondoznak, a Szent Margit Általános Iskolában 272 diák tanul. A gimnázium épületében felmenő rendszerben, nyolc év alatt 12 osztályban 400 fiatalra számítanak.

Turzáné Papp Erika, a Szent Margit Általános Iskola igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a két intézmény közös igazgatás alatt működik, és már jövő ősszel elindítanak egy négy évfolyamos gimnáziumi osztályt az általános iskola termeiben.

A bányakórházat a Magyar Állami Kőszénbánya Részvénytársulat építette 1900-ban, ez a megyeszékhely egyik legrégibb középülete. Az ingatlan harminc évig üresen állt, korábbi tulajdonosa, a megyei önkormányzat többször próbálta értékesíteni, közben pedig az épület teljesen leromlott, életveszélyessé vált.

A gimnáziummá alakítás terveiben közreműködő Damokos László, Tatabánya főépítésze korábban az MTI-nek azt mondta, hogy egy négy szaktanteremmel kiegészített 12 osztályos gimnázium helyezhető el a kórház alagsorának, két szintjének és tetőterének hasznosításával.

A kórház a száz évvel ezelőtti bányásztelepülés központjában, a mai Óvárosban épült. Közelében van a Jászai Mari Színház, Népház, a Tiszti Kaszinó, a Szent István templom és a település első községházája.

A város elkötelezett az Óváros régi arculatának helyreállításában, megújult a színház, a volt községháza, a környék közparkjai és korhű állapotába állítják vissza a kaszinót, szintén kormánytámogatással.