Színes, élhető, kreatív város – ez a vízió fogalmazódik meg Veszprém EKF-pályázatában

 

A 21. századi város és térség alapjait hivatott letenni Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázata, melyben egy színes, élhető, kreatív település körvonalazódik – fogalmazott a város polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy egy hároméves munkafolyamat fontos állomásához érkeztek, hiszen elkészült Veszprém pályázata, amelyet pénteken adnak le az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságán.

Hozzátette: a 100 oldalas kiadvány majd a december 14-i eredményhirdetést követően lesz hozzáférhető, egy rövid verziója azonban már pénteken elérhető lesz az interneten. Felidézte: az első fordulós pályázatot tavaly ősszel nyújtották be, Veszprém mellett Győr és Debrecen jutott tovább. Ezt követően a zsűri iránymutatása alapján bővítették és jobban kimunkálták a pályázatot.

Laposa Zsófia borász, Veszprém Európa Kulturális Fővárosa pályázatának nagykövete úgy fogalmazott, hogy a pályázat fontos eleme a régióban való gondolkodás. Szavai szerint Veszprémnek és a Balaton régiónak „szüksége van egymásra”, összefogásuk erősíti az egyént és a közösséget egyaránt.

Zoób Kati divattervező, a pályázat nagykövete interneten keresztül szólt hozzá az eseményhez. Mint mondta, a saját kultúráját Veszprémnek és a régiónak köszönheti, hiszen „”ezer szállal kötődik” a térséghez, ezért tartja feladatának a régió értékeinek megismertetését. Közölte: egy alkotóházat szeretne létrehozni a régióban, ahol a több évtizede gyarapodó textilgyűjteményét kívánja elhelyezni, ahol az érdeklődők a divat „mesterségbeli” oldalával ismerkedhetnek majd meg.

Az Európa Kulturális Fővárosa az Európai Unió által indított kezdeményezés, melynek célja Európa népei közös kulturális vonásainak hangsúlyozása, a kulturális sokszínűség megőrzése és a városok a nemzetközi arculatának erősítése a kultúra révén. A kiválasztandó magyar város második alkalommal viselheti majd az Európa Kulturális Fővárosa címet, miután 2010-ben Pécs volt Európa egyik kulturális fővárosa.