Gyerekek segíthetnek vándormadarakat gyűrűzni

 

Darunéző túrák, madárgyűrűzés, fotós futam, kisvonat a halvas úton és számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a VII. Fehértavi Darvadozásra Szeged mellé.

Az ősz egyik legérdekesebb természeti látványossága a darvak (Grus grus) ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke. Az ott megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig a lecsapolt halastavakon töltik – tájékoztatta a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága az MTI-t.

A nemzeti park igazgatósága daruleseket szervez ebben az időszakban. Szombaton hajnalban és délután is darunéző túra indul a sándorfalvi Macskási-gyephez. A vállalkozó szelleműek a darvak éjszakázó helyeit megkerülő terep félmaratonon tehetik próbára állóképességüket, de versenyt rendeznek a fotográfusoknak is.

A legkisebbeket játszóház és kézművesfoglalkozás várja, tartanak madárgyűrűzési bemutatót, természetrajzi előadásokat. Az egyik legérdekesebb programnak mégis a kisvonatozás ígérkezik: a területen gazdálkodó Szegedfish Kft. keskeny nyomtávú szerelvényének utasai a halastavak között a Fehértói halászcsárda mögötti kiinduló állomásról a tórendszer közepén álló kutatóházig és kilátótoronyig utazhatnak.

A 190-200 centiméteres szárnyfesztávú darvak tollának alapszíne palaszürke, a fej és a nyak oldalán lévő fehér sáv pedig élesen elüt fekete arcuktól és fejüktől. A daru rendkívül éber, veszélyt sejtve hosszú nyakát magasra nyújtja. Költőterületén – Eurázsia erdős, sztyeppés tájain – füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik. Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt. Vonuló csapatai V alakban vagy egyenes vonalban szállnak, ellentétben a szintén kinyújtott nyakkal, de rendezetlen csoportokban röpülő gólyákkal.

Magyarországon a 19. század végén még költött, jelenleg tavaszi és őszi átvonuló. 2015 nyarán azonban – száz év után először – a Marcal völgyében sikerült megfigyelni egy költőpárt, amely két fiókát nevelt. 2017-ben ismét dokumentáltak egy költőpárt egy fiókával.