Amerikaiak buktatták le a CEU-t

 

Semmilyen közös posztgraduális képzést nem indított a Közép-európai Egyetem (CEU) az Egyesült Államokban található Bard College-dzsal (BC) – írta a csütörtöki Magyar Idők a birtokába került hangfelvételre hivatkozva. A CEU visszautasítja a vádakat.

A lap közölte: a felvételen a BC mesterképzésért felelős tanulmányi osztályának vezetője, Janet ­Stetson arról tájékoztat egy hallgatót, aki a BC-n futó és jövőre induló CEU-s képzésekről érdeklődik, hogy a CEU-nak nincs mesterdiplomát adó képzése a BC-n, és azon kívül sem indított semmilyen képzést Amerikában. A Magyar Idők közlése szerint a tanulmányi osztály vezetője arról tájékoztatta az érdeklődőt, hogy „minden olyan Bard College-kurzust, amelynek köze van a CEU-hoz, csak az utóbbi intézményben oktatják, tehát nem az Egyesült Államokban, itt nincsen semmi”.

Michael Ignatieff, a Central European University (CEU) elnök-rektora (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Michael Ignatieff, a Central European University (CEU) elnök-rektora (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A lap szerint Janet Stetson azt is mondta, a „nagyon laza” együttműködés lényege, hogy a BC-n alapképzésben részt vevő hallgatók fél vagy egy évet a CEU-n tölthetnek, ám a BC-re visszatérve tudják csak befejezni a tanulmányaikat, és diplomát is csak ott kaphatnak. A lap közlése szerint a tanulmányi osztály vezetője úgy tájékoztatta az érdeklődőt, hogy a CEU nem posztgraduális képzéseket kínál a Bard College számára. Ennek jelentősége, hogy míg a végzett hallgatók számára a posztgraduális kurzusok másoddiplomát adnak, az Erasmushoz hasonló áthallgatással nem lehet elismert végzettséget szerezni – jegyezte meg a Magyar Idők.

Leon Botstein amerikai karmester, a Bard College professzora és rektora (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Leon Botstein amerikai karmester, a Bard College professzora és rektora (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A lap idézi Enyedi Zsoltot, a CEU rektorhelyettesét is, aki közölte: a meghirdetett Advanced Certificate Program posztgraduális szakirányú továbbképzésnek minősül, a képzésre csak azok iratkozhatnak be, akik CEU-s vagy BC-s diplomával rendelkeznek, és emellett még fennáll a hallgatói jogviszonyuk a két egyetem valamelyikén. A két feltételnek együttesen azért nehéz megfelelni, mert ha lediplomázott egy hallgató, és posztgraduális képzésben kíván részt venni, akkor az amerikai CEU „szakra” csak akkor iratkozhat be, ha már választott egy másik posztgraduális képzést – írta a Magyar Idők.

Enyedi Zsolt, a Central European University (CEU) rektorhelyettese (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Enyedi Zsolt, a Central European University rektorhelyettese (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A lapot a rektorhelyettes arról is tájékoztatta, hogy programjukkal nem Janet Stetson, hanem Jonathan Becker tanulmányi főtitkárhelyettes foglalkozik. A CEU rektorhelyettese közölte azt is, szeptemberben az egyetem egy másik programot is elkezdett New Yorkban, a korábban kizárólag a magyar fővárosban folytatott nemzetközi kapcsolatok MA-képzésüket Budapest–New York-programmá alakították. Tájékoztatása szerint az utóbbi program nem a Barddal közös együttműködés, hanem a mesterképzéshez a CEU biztosít minden feltételt.

A lap összegzése szerint a CEU  valótlanul állította korábban, hogy a BC-vel kötött megállapodásuk eredményeként képzést indított az Egyesült Államokban, így továbbra sem felelnek meg a magyar törvényeknek. A Magyar Idők idézte Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki szerint a CEU és a Bard College megállapodásával kapcsolatban napvilágra került tények „nem adnak választ azokra a kritériumokra, amelyeket minden más, Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmény teljesíteni tudott, azt, hogy saját hazájukban valóban folytatnak akadémiai tevékenységet, végeznek oktatást, van campusuk”.

CEU: Az egyetem teljesíti a felsőoktatási törvény módosításának feltételét

Visszautasítja A Közép-európai Egyetem (CEU) a Magyar Idők csütörtöki cikkében közölt „pontatlanságokat”; az egyetem szerint az Egyesült Államokban található Bard College-dzsal közösen működtetett oktatási programmal teljesítik a felsőoktatásról szóló törvény módosításának feltételét a származási országban folytatott oktatási tevékenységről.

Az egyetem közleményében megismételte: az oktatási kérdésekben illetékes intézmény, New York állam oktatási hivatala többször megerősítette a program regisztrációjának és jóváhagyásának tényét a magyar hatóságokkal folytatott hivatalos levelezésben. A leveleket a CEU korábban több alkalommal nyilvánosságra hozta. Idézték a CEU elnök-rektorát, aki szerint az említett cikk „rosszindulatú kísérlet a CEU ellehetetlenítésére, amely egyúttal az amerikai hatóságokat is rossz fényben tünteti fel”, hiszen többször megerősítették, hogy az egyetem oktatási tevékenységet végez az Egyesült Államokban.

Kiemelték: az egyenlőtlenségek vizsgálata című, oklevelet nyújtó képzésben részt vevő CEU-s diákok azután kapnak diplomát, hogy Budapesten befejezték tanulmányaikat. Az oklevelet nyújtó képzések a Magyar Idők állításával szemben gyakran képezik a mesterképzések részét az amerikai egyetemeken. Úgy folytatták: az oklevelet nyújtó program elindítása óta a CEU kiterjesztette a New Yorkban végzett oktatási tevékenységeit. Ebben a szemeszterben a CEU nemzetközi kapcsolatok szakának másodéves mesterszakos hallgatói New Yorkban a CEU oktatóitól tanulnak, és nemzetközi szervezetek gyakornoki programjaiban vesznek részt. Ezek a hallgatók az amerikai diplomájukhoz szükséges krediteket is szereznek a képzés során.

Jelezték továbbá: a CEU a Bard College-dzsal közösen diákcsere programot is működtet, amelyben amerikai diákok érkeznek a CEU-ra. A program több éve tart, és nem összetévesztendő az egyenlőtlenségek vizsgálata című oklevelet nyújtó képzéssel, amelyet New York államban a CEU diákjainak indítottak. „Sajnálatos módon a Magyar Idők összekeverte a két programot” – áll a közleményben.