A szabadságharc hőseire emlékezünk a nemzeti gyásznapon

 

Katonai tiszteletadás mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelenlétében felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 62. évfordulóján, vasárnap reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A kegyelet kifejezéseként a lobogó egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.

Ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött meg a Kossuth téren a nemzeti gyásznap, ezt délelőtt egy megemlékezés követte a Rákoskeresztúri új köztemetőben. Itt beszédet mondott többek között Trócsányi László.

Az igazságügyi miniszter  hangsúlyozta: 1956 hőseire, mártírjaira emlékezni és emlékeztetni kell, hálával kell gondolni rájuk, akik a szabadságunkat megalapozták. Úgy fogalmazott,  1956 Európa és a világ lelkiismeretéhez is szólt, semmi más nem mozgatta úgy meg a szabad világ lelkiismeretét, mint a magyar forradalom.

1956. október 23-át a remény szülte, és ezt ölték meg november 4-én – tette hozzá Trócsányi László. A forradalmat és szabadságharcot árulás és olyan megtorlás követte, amelynek kegyetlensége és jogtalansága messze felülmúlta Haynauét. A félelem és reménytelenség nagyobb volt, mint 1945-ben – idézte fel.

Trócsányi László igazságügyi miniszter (k) és felesége, valamint Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója (j) virágot helyez el a Rákoskeresztúri új köztemető 300-as parcellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 62. évfordulóján (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Trócsányi László elmondta: 1956. október 23-án a „rémálom” maga a valóság lett, bujkálni és menekülni kellett. Egy egész nemzedék tűnt el, köztük rengeteg kiváló tehetséges ember. 1956. november 4. után a diktatúra sötét hónapjai, évei következtek „vérbíróságokkal, kirakatperekkel”, a megtorlások és durva zsarnokságok időszaka volt ez. A sztálinizmust felváltotta a kádárizmus, s 1956-ot csak az ellenforradalom szóval társítva lehetett kimondani.

A miniszter szólt arról, hogy 1956-ban sok mindent zászlajukra tűztek a felkelők. Ezek közül Trócsányi László azt hangsúlyozta: ki akarták vívni az emberek szabadságát és a nemzet függetlenségét. Ez a kettő hozta magával a többit, a demokrácia és a jogállamiság kiépítését.

A tárcavezető az alaptörvényt idézve hozzátette: mai szabadságunk az 1956-os forradalomból sarjadt ki. A szabadság viszont nem egy befejezett tény, hanem folyamat. Vannak törekvések és célok, amelyeket ma is folytatni kell, ilyennek nevezte a polgárosodást.

Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója beszédében azt mondta: emlékeznünk kell történelmi évfordulónkhoz köthető hőseinkre, áldozatainkra. Nemzetünk jövője abban rejlik, hogy emlékezzünk, ne felejtsünk – szögezte le a főigazgató.

Szólt arról, hogy a NÖRI a magyar kormány támogatásával az elmúlt öt évben méltó megemlékezési helyszínné tette a nemzeti gyászparkot, ahol átadták a látogatóközpontot is. Utóbbi azt hivatott bemutatni milyen sorsuk volt az 1956-os hősöknek, áldozatoknak. Céljuk, hogy minél több fiatal látogasson el ide, és megismerje a történelem e szomorú időszakát – mondta a NÖRI főigazgatója.

Büszkék vagyunk az országunk megmaradásért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő hőseinkre – mondta később Trócsányi László igazságügyi miniszter, már a Kisfogház Emlékhelyen, Budapesten.

A tárcavezető itt Fónay Jenő 1956-os halálraítélt, a Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapítója és örökös elnöke emléktábláját leleplezte le. A megemlékezésen mondott beszédében kiemelte: vannak olyan hősei a magyar történelemnek, „akik ha meg is haltak, emlékezetünkben tovább élnek, ma is üzennek és a jövőben is üzenni fognak számunkra”. Ilyenek 1956 hősei is, ezért kötelességünk emlékezni rájuk – mondta.

Trócsányi László igazságügyi miniszter leleplezte Fónay Jenő 1956-os halálraítélt, a Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapítójának és örökös elnökének emléktábláját a Kisfogház Emlékhelyen, a Kozma utcai Fegyház és Börtönben 2018. november 4-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Hangsúlyozta: az alaptörvény is kiemeli a múlt, a jelen és a jövő magyarjai közötti szövetség jelentőségét. Szövetségről azonban csak akkor beszélhetünk, ha a jelen generáció képviselői átadják a jövő generációnak azt az üzenetet, hogy „büszkék vagyunk az országunk megmaradásért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő hőseinkre” – fogalmazott az igazságügyi miniszter.

Méltatta Fónay Jenőt, 1956 hősét, akit kétszer is halálra ítéltek, és csak a bitófánál közölték vele, hogy kegyelemben részesítették. A rendszerváltás időszakában „ismét történelmi szerepet kapott”, alapítója volt a Pofosznak, és egyik szervezője Nagy Imre újratemetésének – emlékeztetett.

1956-ot Fónay Jenő „a magyarság csodájának” nevezte – fűzte hozzá a tárcavezető, aki végül koszorút helyezett el az emlékhelyen.

Fónay Jenő (1926-2017) mérnök, 1956-os szabadságharcos, a Széna téri ellenálló csoport helyettes parancsnoka volt. 1956. október 23-án részt vett a Petőfi-szobornál, a Bem téren és a Parlamentnél zajlott tüntetéseken. Október 25-én a Margit híd budai hídfőjénél ő szervezte meg a felkelők hídőrségét.

Megemlékező a Terror Háza Múzeum Hősök falánál (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Később csatlakozott a Széna téri ellenállókhoz, és a nevükben  ő vett részt a Petőfi Akadémián tartott fegyverszüneti tárgyalásokon a kormánnyal. 1957-ben letartóztatták, első- és másodfokon is halálra ítélték. Végül kegyelmet kapott és 1963-ban szabadult.

16 órakor kezdődik a hagyományos emlékkoncert a Szent István Bazilikában, majd gyertyagyújtás lesz a Szent István téren. 20 és 22 óra között pedig fényfestés is megidézi a mártírok emlékét a Szent István Bazilika előtt.