Újra emelkedik a Duna vízszintje

 

Miközben nálunk őszi rekordmeleg van, az Alpokban, a Duna vízgyűjtőjén csapadékosabbra fordult az időjárás, ami a magyar szakaszon is vízszintemelkedést eredményez. Idővel újra zavartalanul közlekedhetnek a hajók.

A hosszan elhúzódó csapadékszegény „vénasszonyok nyara” miatt minden eddigi negatív rekord megdőlt a Dunán. A szabadság hídnál az Ínség-szikla is hosszú ideig látható volt az alacsony vízállás miatt.

Az utóbbi napok csapadékos időjárása miatt megemelkedett a vízszint, így a hétvégén újraindulhatott az áruszállítás is a Dunán, amely már egy ideje teljesen leállt, jelentős veszteséget okozva a fuvarozóknak és a megrendelőknek is. Többhétnyi várakozás után pénteken reggel elindulni két, már korábban megrakott teherszállító hajó is Németországba.

A Duna vízgyűjtő területein az elmúlt napokban helyenként 20-40 milliméter közötti csapadék esett, ennek köszönhető a most tapasztalható emelkedés – mondta Siklósi Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

Az előrejelzések szerint a Dunán a következő napokban marad a jelenlegihez közeli vízszint. Nagyobb változásra a Rába és a Dráva mentén lehet számítani.