DK: A nyugdíjprémiumot építsék be a nyugdíjba

 

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy a nyugdíjprémiumot építsék be a nyugdíjba – a párt frakciószóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján egy internetes oldal számításaira hivatkozva azt mondta, hogy ha a nyugdíjasoknak adott pluszjuttatásokat beépítették volna a nyugdíjakba, akkor 2022-re egy átlagnyugdíjas járandósága évi 176 ezer forinttal lenne magasabb.

Gréczy Zsolt a nyugdíjprémium kiszámítását is igazságtalannak nevezte, mivel az átlag alatti nyugdíjból élők a nyugdíjprémiumból is kevesebbet kapnak. A politikus arra is reagált, hogy a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) bővítésével a kormány a kétgyermekes családokra is kiterjeszti a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig 15 millió forintra emeli meg a kölcsönfelvétel lehetőségét.

Gréczy Zsolt azt mondta, hogy a Fidesz a takarékoskodás támogatása helyett a családok eladósítására törekszik. A családok otthonteremtési kedvezményével sem a fiatalok, sem az egygyermekes családok, sem a társasházak nem tudnak élni, de a „Fidesz-közeli bankok” jól járnak vele – jelentette ki.