Könnyeivel küszködve mondott köszönetet az újraélesztett futó

 

Könnyeivel küszködve mondott köszönetet az orvosoknak az az amatőr futó, akit 10 napja a Budapest Maraton közben kellett újraéleszteni: a 64 éves férfi tegnap hagyhatta el a kórházat – amikor futás közben összeesett, három maratonista orvos rohant oda hozzá, közösen újraélesztették, és megvárták, amíg odaérnek a mentők, utána pedig mindhárman befejezték a maratont.

A 64 éves férfit a Budapest Maratonon futás közben érte szívroham. „Csoportban futottuk ezt a versenyt, második induló voltam. Nem tudom, hogy történt, nincsenek emlékképeim” – mondta Herendi Péter, aki mára már felépült és jól van. Most a rehabilitációja következik. A sikeres műtétet a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjában végezték. „A kar verőerén keresztül felvezetett szívkatéter segítségével egy speciális fémhálót helyeztünk el, a szűkületet feltágítottuk és biztosítottuk az érben a vér továbbhaladásának lehetőségét, ezzel pedig a szívizomzat vérellátását” – magyarázta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika igazgatója.


Herendi Péter 17 éve rendszeresen fut, több maratont is teljesített már. A mostani lett volna az ötödik, a táv negyedénél azonban összeesett. Az életét három maratonfutó orvosnak köszönheti, akik azelőtt ugyan sosem találkoztak, de csapatként együttműködve 20 percen keresztül küzdöttek az életéért. „Sokat nem gondolkoztunk, hanem egyszerűen csináltuk. Talán ez a leglényegesebb dolog: azonnal el kell kezdeni a szívmasszázst. Nem kell gondolkodni, nem szabad félni tőle. Nekem sem mindennapos az újraélesztés, én is izgultam, hogy mi lesz, de azt üzenem minden laikusnak, hogy el kell kezdeni” – hangsúlyozta Bokor András, szülész-nőgyógyász szakorvos.

A mentésben Szarvas Gábor, a Semmelweis Egyetem gyerekgyógyász szakorvosjelöltje és Papp Letícia, a Honvéd Kórház kardiológus szakorvosa vett még részt. Az életmentés után mindhárom orvos befejezte a maratont. Bár a futás minden életkorban egészséges, a szakemberek azt tanácsolják, 35 év felett mindenki vizsgáltassa meg magát kardiológussal.