BRFK: Biztonságban érzik magukat a budapestiek

 

A fővárosban élők biztonságban érzik magukat: a rendőrség nem a büntetési lehetőséggel akar élni, hanem lehetőleg szankció nélkül visszavezetni az érintetteket emberi körülmények közé – mondta a hajléktalanokkal kapcsolatos új rendelkezésekről szólva a Magyar Időknek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nemrég kinevezett vezetője, akinek elvárása, hogy kollégái „a legmagasabb fokú empátiával, odafigyeléssel tartassák be a törvényt”.

A Hős utcához kapcsolódó problémáról, amelyet a dizájnerdrogok okoznak, azt mondta, a rendőrség nem a fogyasztó, hanem a terjesztő ellen lép fel, „az állampolgárok biztonságérzetét befolyásoló magatartások ellen pedig állandó rendőri jelenléttel” lépnek fel. „Az 1-es villamos kritikusnak mondható” – jegyezte meg Terdik Tamás.

A közelmúltban Budapesten zajlott jelentős rendezvényekkel kapcsolatban azt mondta, Budapest az Európai Unióban az egyik legbiztonságosabb főváros, a visszajelzések szerint a lakosok és a Budapestre dolgozni járó százezrek biztonságban érzik magukat. „2010-től napjainkig hatodára csökkent a rablások, felére a lakásbetörések, ötödére a gépkocsilopások száma. Jelenleg nincs megoldatlan emberölési ügyünk”.

Mint mondta, a szervezet arculata, karaktere példamutató, így megítélése szerint nincs szükség változtatásra, finomhangolásra azonban igen. Ez azt jelenti, hogy fokozottabban koncentrálnak olyan bűncselekményekre, amelyek napjainkban elszaporodtak, például az úgynevezett unokás csalásokra, amikor általában idős embereket hívnak fel bűnözők azzal, hogy valamelyik rokonuk bajban van, kórházba került és pénzre van szüksége, amiért az egyik „ismerősét” küldi el.