Együttműködik a Magyar Kerékpárosklubbal Budapest

 

Megállapodást kötött az együttműködésről a Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Kerékpárosklub, a dokumentumot Tarlós István főpolgármester és Kürti Gábor, a szervezet elnöke írta alá szerdán a fővárosban.

Az együttműködés kiemelt célja, hogy teljesüljenek a Fővárosi Önkormányzat Balázs Mór-tervében és a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepciójában kitűzött forgalmi részaránycélok, továbbá, hogy Budapest egyre élhetőbbé, közúthálózata és közterületei pedig egyre inkább kerékpárosbaráttá váljanak, ami a kerékpárral nem közlekedő városlakók érdekét is szolgálja. Tarlós István a megállapodás aláírását megelőzően azt hangsúlyozta: Budapest közlekedését egy komplex egységnek tekinti, és meg kell találni egy olyan helyes egyensúlyt, amely lehetővé teszi az autós és a kerékpáros közösség együttélését.

A Magyar Autóklubbal már létrejött és a kerékpárosklubbal most aláírt együttműködési megállapodás „kicsit megnyugtatja az autósokat és egyben felemeli a kerékpárosokat” – tette hozzá. A főpolgármester megjegyezte azt is, hogy ami esetleg kerékpár-ellenességnek tűnt, az valószínűleg valamilyen közösség „félreértésén, hozzá nem értésén, esetleg manipulációs szándékán alapult, semmi máson”.

Tarlós István főpolgármester (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Mind a két szervezettel megállapodtak arról, hogy szükség van háromoldalú egyeztetésekre a működőképesség érdekében – jelentette ki Tarlós István. A főpolgármester kitért arra is, hogy az elmúlt nyolc évben lényegesen több fejlesztés történt, mint korábban. Az autómentesítésre vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, azt csak lépcsőzetesen, először a szigorúan vett belvárosban tudná elképzelni.

Kürti Gábor arról beszélt, a kerékpárosklubnak jó a kapcsolata a fővárossal, és a megállapodással az a fő céljuk, hogy a kerékpáros közlekedés Budapesten 2030-ra elérje a 10 százalékos forgalmi részarányt.

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke és Tarlós István főpolgármester (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy Budapesten az elmúlt időszakban komoly kerékpárút-fejlesztések történtek, ugyanakkor ezek eltörpülnek azok mellett, amelyek a közeljövőben valósulnak majd meg. Csak európai uniós forrásokból mintegy 10 milliárd forintot fordítanak majd fővárosi kerékpárút-fejlesztésekre az elkövetkező években – mutatott rá.

Közölte, a kormány előtt van egy olyan, Tarlós Istvánnal kötött megállapodásukon alapuló előterjesztésük, amely további forrást biztosít a célra.

A Fővárosi Közgyűlés szeptember 26-án hagyta jóvá a Magyar Kerékpárosklub és a Fővárosi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodást, amelynek értelmében a felek szakmai anyagok véleményezésére, szakmai támogatás nyújtására, valamint tapasztalatok megosztásra is kötelezettséget vállaltak.