A magyar falu megtartóerejéről beszélt Tuzson

 

Olyan közigazgatást kell kialakítani, amely képes erősíteni a magyar falu megtartóerejét, segít megőrizni az ország hagyományos területi szerkezetét – jelentette ki a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Szegeden.

Tuzson Bence sajtótájékoztatón kifejtette, a magyar falu megtartóerejének erősítése nélkül nem lehet Magyarország jövőjéről beszélni. Úgy kell alakítani a közigazgatás szervezetét, hogy az állam szolgáltatásai a falvakból éppen úgy elérhetők legyenek, mint a városokból – mondta az államtitkár, hozzátéve: közelíteni kell egymáshoz az igazságügyi, belügyi és közigazgatási szervezetrendszert. A kormányablakok lehetővé teszik, hogy az emberek gyorsabban és hatékonyabban intézhessék ügyeiket. A jelenleg működő 295 kormányablak mellett újabbak kialakítását is tervezik.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Emellett növelnék a mobil kormányablakok számát is, a cél az, hogy a buszok eljussanak szinte az összes településre, lehetővé téve az összes ügytípus elintézését helyben – közölte a politikus. A közigazgatás átalakítása során mintegy hétszáz ügytípus egy részét megszüntetnék, másik felét egyszerűsítenék vagy a szakmailag illetékes kamarákhoz telepítenék – tudatta az államtitkár. A politikus fontos feladatnak nevezte a digitalizációt. Mint mondta, jelenleg is sok olyan ügy van, melyet elektronikusan el lehet intézni, a közigazgatásban azonban 130 féle szakrendszer működik, amelyek átjárhatósága nem biztosított teljesen.

A közigazgatás területére is be kell hozni a mesterséges intelligenciát, olyan szoftverrobotokat alkalmazva, melyek képesek kiváltani a lassabb, manuális munkát – érvelt. Kérdésre válaszolva Tuzson Bence kifejette, a közigazgatás átalakítása nem leépítés-, hanem szolgáltatásközpontú. Az ügyek áttekintése jelenleg folyik, ez után határozható meg, mi az az optimális létszám, amellyel a feladat ellátható.