MSZP: A bank bizonyítsa, hogy megfelelően tájékoztatta a devizaadóst

 

Az MSZP szerint törvénybe kell foglalni, hogy a bank feladata bizonyítani, megfelelően tájékoztatta az adóst a devizahitel felvételekor – az MSZP elnökhelyettese hétfőn, Budapesten sajtótájékoztatón egy köteg papírt felmutatva azt mondta: ez a két kilogramm papír 270 oldalnyi táblázatot tartalmaz, amelyet meg kell értenie az adósnak, és ahhoz, hogy beperelje bankját, neki egy ugyanilyen dokumentumot kell előállítania.

A Kúria szerint ezt jelenti az ügyfél megfelelő tájékoztatása – tette hozzá Szakács László. Elmondta, a Kúria devizahiteles pereket vizsgáló testületének múlt heti állásfoglalása szerint a magyar bíróságok eddigi döntései megfeleltek az EU fogyasztóvédelemi előírásának. Szerinte ez az álláspont szembemegy az Európai Bíróság szeptemberi döntésével. Az ellenzéki politikus azt mondta, nem az adós dolga, hogy vitassa, megfelelő tájékoztatást kapott a bankjától a devizahitel felvételekor. A törvénynek vélelmeznie kell, hogy nem tájékoztatták megfelelően az adóst – mondta.

Szakács László, az MSZP elnökhelyettese (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Szakács László, az MSZP elnökhelyettese (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Szólt arról is, hogy jelenleg csak az adóst terheli az árfolyamkockázat. Azt firtatta, a bank nem hibázott akkor, amikor a hitelt folyósította. Azt is tudakolta, hogy ha a gazdaság olyan jól teljesít, akkor miért nem 250 forint újra egy euró, miért nem 180 forint egy svájci frank. Szakács László beszámolt arról is, hogy országjárást kezdenek civil szervezetekkel együtt, hogy tájékoztassák a devizahiteleseket jogaikról, lehetőségeikről. Ravasz László, az Adóskamara képviselője szerint egyre gyorsulnak a kilakoltatások és ezért nagyon fontos lenne, hogy bírósági jogvédelmet kapjanak az adósok.

A bíróságok az új polgári perrendtartás lehetőségeit kihasználva lehetetlenné teszik, hogy az adósok benyújthassák kereseteiket a devizahiteles ügyekben – közölte. Polgár Zoltán, a Jogállamért Egyesület képviselője szerint az Európai Bíróság szeptemberi döntése miatt a bíróságoknak nincs más választásuk, mint valamennyi devizahiteles szerződést érvényteleníteni. Balog István, a Jogállamért Egyesület képviselője a társadalom szolidaritását kérte a kilakoltatások miatt. Nem szabad elnézni, hogy a szomszédunkat a devizahitel miatt az utcára rakják, különösen akkor, amikor törvény tiltja az utcán élést – közölte.