A kormány célja az emberélet megmentése

 

A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabály célja az emberélet megmentése: a jogszabállyal megelőzhető, hogy a hajléktalanok télen kihűljenek közterületen vagy erdőben, másrészt az is cél, hogy azok is eljussanak a szálláshelyekre, akik még mindig az utcán élnek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1-en.

Rétvári Bence hozzátette: van még szabad kapacitás a szállókon, és eddig is volt. „Azt józan ésszel mindannyian beláthatjuk, hogy a hajléktalanságból való kitörés valahol ezeken az átmeneti szállásokon keresztül vezet, onnan kaphatnak szociális segítséget, ruhát, munkalehetőséget, közmunkát vagy képzést a hajléktalan emberek” – fogalmazott.

Rétvári Bence közlése szerint mintegy 9 milliárd forintot fordít a kormány hajléktalan-ellátásra, és több száz karitatív szervezettel működik együtt.

Az államtitkár elmondta azt is, a probléma 28 éve megoldatlan Magyarországon, s az eddigi jogszabályok nem voltak alkalmasak arra, hogy a hajléktalanságot megszüntessék, ezért van az új jogszabály.