Idén két település a leginkább gyerekbarát

 

Belváros-Lipótváros és Zalaszentgrót kapta az idén az UNICEF Gyerekbarát Település díját és a címmel járó kétmillió forintos támogatást – közölte a pályázatot meghirdető UNICEF Magyarország csütörtökön, az oklevelek átadásának napján az MTI-vel.

A közleményben a szervezet azt írta, az V. kerület pályázatából az értékelő bizottság kiemelte a koragyermekkori fejlesztést segítő akadálymentes parkokat, az integrált játszóteret, a pelenkázópadot és a szülő-gyerek hintát. A Belvárosi Közösségi Tér folyamatosan ad helyet preventív foglalkozásoknak, a szabadidő eltöltéséről pedig irodalmi játszótérrel és családi piknikkel gondoskodnak – tették hozzá.

Zalaszentgrót pályázatában kiemelkedőnek találták a tanulói utazási bérlettámogatást, a tandíjtámogatást, a kollégiumi-albérleti díj támogatását, más esélyteremtési lehetőségeket, valamint a civil szektor bevonását az ifjúságfejlesztésbe és a közösségfejlesztésbe. Továbbá ifjúsági kerekasztal, ifjúsági fórum és ifjúsági piknik is működik a településen – indokolták.

A címet minden évben azok a települések nyerhetik el, amelyek a gyermekek jogait kiemelt kérdésként kezelik. A szakértőkből álló értékelő bizottság azt is ellenőrzi, hogy a vállalásokat hosszabb távon is betartják-e a települések, önkormányzatok.

kezdeményezés eredetileg Gyerekbarát Városok (Child Friendly Cities) néven indult 1996-ban Európában. Magyarországon negyedik alkalommal hirdették meg a pályázatot, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogat. Tavaly Budaörs, Orosháza és Zalaegerszeg, 2016-ban Alsómocsolád, Bordány és Hajdúnánás nyerte el a címet Magyarországon.