Kövér: Közös erővel biztosítható a fenntartható regionális fejlődés

 

Az Európai Unió határain belül és azok közvetlen szomszédságában csak közös erővel tudjuk biztosítani a fenntartható regionális fejlődést – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken az Országházban.

A házelnök a Dunai Parlamenti Képviselők 5. konferenciáján mondott köszöntőjében kiemelte: Magyarország a Duna-régió szakmai stratégiáját egy erősödő kelet-közép-európai politikai együttműködés fontos tényezőjének is tekinti.

Úgy látja, biztató, hogy a változatos társadalmi, nyelvi, gazdasági és természeti adottságokkal rendelkező dunai térség döntéshozói, szakemberei és lakossága képesek az egyre tudatosabb és célirányosabb együttműködésre. A Duna-régió stratégia keretében az elmúlt években több magyar kezdeményezés indult, „a közös kihívásokra összehangolt válaszokat adtunk és az egész régió számára lényeges eredményeket tudunk felmutatni” – értékelt.

Kövér László felidézte: hét éve a soros magyar EU-elnökség alatt Magyarország eredményes politikai támogatásának köszönhetően elfogadták a Duna-régió stratégiát, négy éve pedig Budapesten rendezték meg a Dunai Parlamenti Képviselők 2. Konferenciáját. 2017-ben Magyarország látta el a stratégia elnökségi feladatait, és sikeres éves fórumot rendeztek Budapesten több nem európai uniós ország miniszterének részvételével – emlékeztetett.

Középpontban az energiabiztonság

Kitért arra: a tavalyi fórum nyitóbeszédében Orbán Viktor miniszterelnök kiemelte a csatlakozási folyamat támogatásának fontosságát az unión kívüli országok tekintetében, valamint a Duna-régiós projektekre szánt pénzügyi források növelésének igényét. A magyar elnökség középpontjába az energiabiztonságot, valamint a zöld közlekedés kérdéseit, fejlesztési lehetőségeit állították –fűzte hozzá.

A házelnök hangoztatta: Magyarország elkötelezett a stratégia sikeres megvalósítása mellett, és a kezdetektől fogva sajátjaként tekint annak legfontosabb céljaira, így a régió fenntartható fejlesztésére, természeti területeinek, tájainak és kulturális értékeinek védelmére. Kövér László, úgy vélte, az egyeztetésére kiváló lehetőséget és keretet biztosít a tizennégy érintett ország parlamenti képviselőinek rendszeres párbeszéde.

Összeköt és el is választ a Duna

Kifejtette: a folyó menti népek számára a Duna évezredek óta olyan határvonalat jelent, amely földrajzi értelemben egyidejűleg elválaszt és összeköt. „A geográfia erősebb minden ideológiánál”, ezért a Duna egyfajta sorsközösséget is teremt a partjain élő népeknek és országoknak – mutatott rá. Megjegyezte: ugyanakkor a Duna nemcsak állandó közös hasznot, hanem néha közös veszélyt is jelent, hiszen együtt kell védekeznünk az árvizek kártételei ellen, és nem feledkezhetünk meg a felkészülésről az ipari balesetekre vagy a folyókon érkező egyre jelentékenyebb műanyag hulladék-szennyezésre.

Kövér László a konferencia egyik témája, a klímaváltozás vonatkozásában arról beszélt, hogy számtalan előjele van annak, hogy térségünk is meghatározó környezeti változások előtt áll. A politikusoknak az a feladatuk, hogy tudatosítsák a veszélyeket és felkészítsék a társadalmakat a veszélyek elhárítására, a károk mérséklésére – közölte. A konferencián mások mellett felszólal Maja Gojkovic, a szerb nemzetgyűlés elnöke, Dejan Zidan, a szlovén nemzetgyűlés elnöke, Ivo Béreka, a cseh szenátus alelnöke és Szanyi Tibor EP-képviselő.

A résztvevők a tanácskozáson közös nyilatkozatot fogadnak el, a dokumentum szövege szerint a parlamenti képviselőknek aktívabb szerepet kell vállalniuk a párizsi klímaegyezmény céljainak teljesítésében és a közvélemény tudatosságának növelésében. A konferencia résztvevői üdvözlik az országaik által a fenntartható fejlődési célok helyi viszonyokhoz igazítására tett lépéseket, egyúttal ösztönzik a parlamenteket, hogy rendszeresen vitassák meg a kormányuktól kapott helyzetjelentést a nemzeti terv megvalósításáról, és győződjenek meg arról, hogy a nemzeti terv összhangban áll-e más nemzeti és regionális stratégiákkal és folyamatokkal.

Továbbá rámutatnak: a fenntartható fejlődés összefüggéseinek áttekintéséhez, a fenntarthatósági átmenet támogatásához hatékony segítséget jelent, ha a parlamentek rendszeresen konzultálnak a szakmai és üzleti szervezetek képviselőivel, a civil szervezetekkel, figyelemmel kísérik a tudományos eredményeket, és a parlamenti képviselők mindezekről rendszeresen konzultálnak választóikkal. A nyilatkozatban azt is írják: Románia parlamentje kész 2019-ben megrendezni a Dunai Parlamenti Képviselők következő konferenciáját.

Kövér László pénteken kétoldalú megbeszélést folytat a szerb és a szlovén házelnökkel, valamint a bolgár parlamenti alelnökkel.