Kádári külügy: a párt érdeke volt az első

 

Az 1945 utáni külpolitika és az ennek a szolgálatában dolgozó diplomaták elsősorban nem a magyar társadalom, hanem az állampárt és a Magyarországot uraló szovjet birodalom érdekeit szolgálták.

Soós Viktor Attila és Andreides Gábor történészek a Magyarország külkapcsolatai, lehetőségei és diplomatái 1945 után című tudományos konferencián elhangzottakat összegezte a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Magyarország, mint megszállt ország nem rendelkezett önálló külpolitikával – mondta Soós Viktor Attila történész, aki kiemelte, hogy a pártállam a saját céljaira használta fel a külügyet, a diplomáciát. Ehhez felhasználták az állambiztonságot és a hírszerzést, azzal a céllal, hogy magát a párt vezetését, illetve Magyarországot megpróbálják külföldön hitelesíteni.

A történész kifejtette: 1945 után, amikor egyértelmű vált az ország szovjetizálása és az egypártrendszer kiépülése, akkor sok külföldi állomáshelyen tartózkodó diplomata kint maradt, de sokakat elbocsátottak, és helyükre megbízható pártkádereket helyeztek.

A magyar diplomáciai kar lefejezése már az 1945–47 közötti időszakban elkezdődött. Ez a nagy elitváltás időszaka volt, és azt követően, aki bekerült a külügybe, egy-két kivételtől eltekintve, csak olyan személy lehetett, aki lojális volt a rendszerhez – fogalmazott.

A Szakszervezeti Világszövetség budapesti tanácskozásának záróeseményeként békenagygyűlést tartottak a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren. Az emelvény felett Lenin, Rákosi és Sztálin képe. (Fotó: MTI/MAFIRT)

A Szakszervezeti Világszövetség budapesti tanácskozásának záróeseményeként békenagygyűlést tartottak a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren (Fotó: MTI/MAFIRT)

Olyan emberek lettek misszióvezetők, nagykövetetek, akik ejtőernyősként kerültek oda, nem járták végig a diplomáciai szamárlétrát – mondta Soós Viktor Attila történész.

Andreides Gábor történész arra hívta fel a figyelmet, hogy a diplomáciai gárda lefejezése rendkívüli fájdalommal járt, amelyet a kommunista rendszer is érzékelt. Az állásukból elbocsátottak idegen nyelveket beszélő diplomaták voltak, akik ismerték a protokollt, meg tudtak jelenni egy diplomáciai fogadáson.

Az 1960-as évek elején feltűntek olyan kommunista diplomaták, akik ismét nyelveket beszéltek, és a külügyi vezetés rájött arra, hogy ki kell nyitnia a magyar diplomáciai képviseleteket – fogalmazott.

Beépült a hírszerzés a külügybe

1945 után a pártállam által felügyelt belügy és annak hírszerző részlege mindvégig jelen volt a külügy működésében, egészen a legmagasabb szintig tudtak embereket pozícióba helyezni – mondta Soós Viktor Attila.

Az emigráció mindvégig fontos terepe volt a pártállamnak, és nagy hangsúlyt helyeztek a propagandára – fogalmazott.

Az 1960-as évektől igyekeztek a pártállammal kritikus, vezető emigráns személyeket lejáratni, illetve a lojálisakat helyzetbe hozni. Ehhez a legfelsőbb körökből érkezett támogatás. Kádár János 1961-ben azt mondta, hogy a honvédelmi kiadásokkal egy szintre kell hozni az emigrációval foglalkozó szervek működési kiadásait – mondta Soós Viktor Attila.

Kádár János, az MSZMP KB első titkára részt vett a pusztaszemesi Búzakalász termelőszövetkezet zárszámadásán 1961. február 1-én (Fotó: MTI/Friedmann Endre)

Kádár János, az MSZMP KB első titkára a pusztaszemesi Búzakalász termelőszövetkezet zárszámadásán, 1961. február 1-jén (Fotó: MTI/Friedmann Endre)

„Akár százmillió forintos összegeket is megért, hogy olyan lapok legyenek Amerikában, Franciaországban, amelyek a pártállam érdekeit szolgálják ki” – fogalmazott a történész.

Később ez a politika kissé változott. A kommunista rendszer nyugati elfogadtatásában jelentős szerepet játszott a Magyarok Világszövetsége, amely a külügynek egy szervezeti része volt. Az 1970-es, 1980-as években az emigrációban élő magyarokat megpróbálták úgy befolyásolni, hogy a kádári diktatúrához lojálisak legyenek.

 Kinek az érdekét képviselték?

Arra a kérdésre, hogy a külpolitika mennyire szolgálta a magyar, illetve mennyire a párt érdekeit, Andreides Gábor úgy válaszolt, hogy voltak olyan felvillanások a 60-70-es években, amikor felsejlett egy önálló magyar külpolitika vitelének szándéka, de összességében a magyar külkapcsolatok a kommunista párvezetés érdekeit szolgálták.

Magyarország esetében a külügyben dolgozók számára első volt a párt, és csak utána következett a magyar érdekek képviselete. Ha csak a határon túl élő vagy az emigrációban élő magyarokra gondolunk, akkor látható, hogy a külpolitika a magyar kommunista párt céljainak megvalósulását szolgálta, és kevésbé a magyar társadalom érdekét – mondta Soós Viktor Attila.