Több ezren voltak az állatkertben, a sérült gyermekek napján

 

Nyolcezernél is több fogyatékossággal élő gyermek és fiatal vett részt a 27. Sérült Gyermekek Napján, amelyet hétfőn tartottak meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben: a jeles napot 1992 óta minden szeptemberben megrendezik a városligeti intézmény, valamint az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével közös szervezésében.

A társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos rendezvények között kevés olyan akad, amely nagyobb hagyományokkal rendelkezne, mint a sérült gyermekek napja, amelyet 1992 óta minden szeptemberben megtartanak a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A városligeti intézmény, valamint az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (Éfoész) közös rendezésében megvalósuló esemény célja, hogy a fogyatékossággal élő gyermekeknek és fiataloknak különleges hangulatú napot, felejthetetlen élményeket szerezzenek.

Érdeklődők egy fókát néznek a 27. Sérült Gyermekek Napja rendezvényen a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2018. szeptember 17-én (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A Fővárosi Állat- és Növénykertben színes programokkal várták a 27. Sérült Gyermekek Napja rendezvényen a résztvevőket (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Az idei, 27. Sérült Gyermekek Napját szeptember 17-én, hétfőn tartották meg. A rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége volt. A hivatalos megnyitón többek között az Éfoész vezetői, Gyene Piroska elnök és Bercse László társelnök, továbbá Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott, Benedek István Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, az állatkertet fenntartó Fővárosi Önkormányzat részéről pedig Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntötte a vendégeket.

Az egész napos rendezvényen változatos programokkal, állati látnivalókkal, állatbemutatókkal és látványetetésekkel, továbbá különféle játékokkal, a főbejáratnál pedig színpadi produkciókkal szórakoztatták a résztvevőket. A 27. Sérült Gyermekek Napján összesen 8096 fő vett részt – derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.