Négyszázmillió forintból újul meg a túrkevei általános iskola

 

Mintegy négyszázmillió forintból újul meg a túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola két épülete: az ősz elején kezdődő beruházás decemberig tart – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel.

Vida Tamás (Fidesz-KDNP) elmondta: a tulajdonos önkormányzat csaknem 300 millió forinttal járul a fejlesztéshez a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) két pályázatának köszönhetően. A karcagi tankerületi központ pedig az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pályázatán nyert mintegy 100 millió forinttal támogatja a beruházást.

A korszerűsítés során energetikailag is megújulnak a Petőfi téri és Kossuth utcai iskolaépületek: homlokzati hőszigetelést kapnak, kicserélik a nyílászárókat, központi fűtést alakítanak ki a szakemberek. A Kossuth utcai épület tetőzetét teljesen lecserélik, napelemeket telepítenek rá – sorolta a fejlesztéseket a település vezetője. Hozzátette: megújulnak a tantermek is, továbbá oktatástechnikai eszközöket – aktív táblákat, projektorokat – vásárolnak.

Az iskolába 427 tanuló jár, így gyermekenként mintegy egymillió forint fejlesztési forráshoz jutott az iskola – mondta a polgármester. A tanulók átmenetileg önkormányzati épületekben, például a művelődési házban, a városi könyvtárban kezdték meg a tanévet – számolt be Vida Tamás.