Figyelnek az esélyegyenlőségre a magyar egészségügyben

 

A magyar kormány az egészségügyben is fokozottan figyel az esélyegyenlőségre – erről is beszélt Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottságának csütörtökig tartó római tanácskozásán.

Az államtitkár kedd este az MTI-nek telefonon elmondta: részt vett a fenntartható fejlődésről és az európai egészségügyi keretstratégiájáról szóló miniszteri panelbeszélgetésen. Ismertette: a magyar kormány számára fontos, hogy mindenki egyformán hozzáférhessen az egészségügyi szolgáltatásokhoz és mindenki egészséges életkörülmények között élhessen.

Ezt a célt szolgálják az elmúlt időszak olyan intézkedései, mint a közétkeztetési rendelet, amelynek alapján közpénzből biztosítják, hogy a gyerekek egészséges élelmiszert kapjanak. Szintén jó gyakorlat a mindennapos testnevelés, valamint a népegészségügyi termékadó bevezetése, továbbá a nagy nemzeti egészségügyi programok, amelyek kialakításán dolgoznak – közölte Nagy Anikó.

A tanácskozáson az államtitkár beszámolt a lakosságot védő kötelező oltási rendszerről is, amelynek köszönhetően Magyarországon évtizedek óta nem hal meg gyermek olyan betegségben, amely védőoltással megelőzhető. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez az oltási rendszer Európában egyedülálló.

Kitért arra is: az ENSZ 2019-es közgyűlése keretében az egyetemes egészségügyi ellátásról szóló konferenciát tartanak, a tanácskozásnak Magyarország Thaifölddel együtt társelnöke lesz. Hozzátette: a mostani találkozón elkezdődnek a 2019. szeptemberi New York-i tanácskozás előkészületei, hogy az európai kutatások eredményeit, állásfoglalásait ismertethessék a világkonferencián.