Nemzeti ügy lett az illegális bevándorlásra adott válasz

 

Nemzeti üggyé vált az illegális bevándorlásra adott szakpolitikai válasz, amit a magyar kormány megfogalmazott – mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 műsorán vasárnap, a határzár felállításának harmadik évfordulóján készített felmérés eredményét értékelve.

A szakértő hangsúlyozta: az elmúlt három évben a határkerítés megítélésének, illetve az illegális bevándorlás elutasításának támogatottsága nem ment 80 százalék alá. A Nézőpont Intézet felmérése szerint a válaszadók 82 százaléka egyetért a kerítés felépítésével, a betelepítési kvótákat pedig 86 százalék nem támogatja.

Tóth Erik elmondta: a kormánypárti szavazók 97, a jobbikosok 94 százaléka támogatja a határzárat, és a baloldaliak 57 százaléka szintén egyetért a kormány intézkedésével. Ez is mutatja, hogy nemzeti ügyről van szól, illetve a biztonságpolitikai aspektus felülírja a pártok közötti konfliktusokat – fogalmazott az elemző.