Határon túli versenyző nyerte a Nemzeti Vágtát

 

Temerin lovasa nyerte a 11. Nemzeti Vágtát. Nagy Arnold Fantázia nevű lovával bizonyult a legjobbnak. A döntőben baleset is történt, az első körben leesett lováról a zirci versenyző.

Szoros küzdelmek és fölényes győzelmek helyszíne volt már délelőtt a Hősök tere. Egymást követték a középfutamok, a cél mindenki számára a döntőbe jutás volt. A lovasoknak tízezrek szurkoltak: teljesen megteltek a lelátók. Magyarország minden szegletéből, a határon túli területekről, Szerbiából, de még Oroszországból is érkeztek nézők.

A versenyek között hagyományőrző huszárok, íjászok, csikósok és ördöglovasok szórakoztatták a közönséget. A közmédia Fölszállott a páva tehetségkutató versenyének felfedezettjei élő lovas tájházat varázsoltak a pályára.

A sepsiszentgyörgyi Kolumbán Örs István, a Nemzeti Vágta kishuszár vágta versenyszámának győztese (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Tartottak egy különleges felvonulást is, ugyanis a 11. Nemzeti Vágta kiemelt témája a családok éve volt, ezért 110 fiatal lovas vonult fel. A látványos előadások után, késő délutántól már minden a döntőkről szólt.

Elsőként a kishuszárok álltak rajthoz. Hatalmas hajrában Sepsiszentgyörgy győzött, Kolumbán Örs István Fatima nevű lovával nyerte a döntőt. A kishuszárok után az országok döntője, a nemzetközi futam következett, amelyet Kína nyert meg. A fogatvágtát pedig Tieger Endre nyerte.

A zirci Molnár Gyöngyi leesett lováról a Nemzeti Vágta döntőjében  (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Nem volt balesetmentes idén a vágta

A futamokat a Nemzeti Vágta döntője zárta, öten szálltak nyeregbe.

Zirc lovasa rögtön az élre tört, de fél perc után leesett a lováról. Molnár Gyöngyi nem sérült meg súlyosan és ki tudott futni a pályáról.

A temerini Nagy Arnold, a Nemzeti Vágta győztese a díjátadón. Jobbra Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A drámai pillanatok ellenére a küzdelem folytatódott, végül Temerin lovasa győzött. Nagy Arnold, Fantázia nevű lovával ért elsőként célba.

„Azt éreztem először, hogy követnem kell a tempót, láttam, hogy külsőn, belülről Gyöngyi le fog esni. Arra figyeltem, hogy még véletlenül se tapossam le, inkább nagy ívben vettem a kanyart, hogy nehogy akadályozzam. Aztán a következő körben kitörtem az élre. Ennél jobb érzés nincs a világon” – mondta az idei győztes.

Lovasíjászok felvonulása a Nemzeti Vágta zárónapján  (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Külön öröm a vajdasági győzelem

Most először nyert határon túli lovas. A Magyar Lovasszövetség elnöke, Lázár Vilmos hatalmas sikerként értékelte az idei vágtát, és azt mondta: a vajdasági győzelem külön öröm.

„Nagyon fontos, hogy a Nemzeti Vágta azt a szerepet is betölti, hogy a határon túli magyar településeket még jobban Magyarországhoz, az anyaországhoz, a földrajzi Magyarországhoz köti, és ebből a szempontból külön öröm, hogy egy határon túli győzelem született” – mondta Lázár Vilmos, a Magyar Lovasszövetség és Nemzeti Vágta elnöke.

A Nemzeti Vágtán százezrek vettek részt a hétvégén. A programokat hagyományosan a méneshajtás zárta.