Demonstrációt hirdet az MSZP és a Párbeszéd

 

Az MSZP és a Párbeszéd demonstrációt hirdet vasárnapra Budapestre, és mindent megtesz azért, hogy a különböző pártállású politikusok és civilek közösen állhassanak ki az európai Magyarország mellett – jelentette be Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva közölte: a Demokratikus Koalícióval egyeztetnek, hogy közösen tudjanak kiállni az emberek elé, és ne megosszák, hanem egységesítsék az ellenzéket. Hozzátette: hamarosan közlik majd a tüntetéssel kapcsolatos részleteket. A Párbeszéd társelnöke úgy vélte: az elmúlt bő nyolc évben a Fidesz-kormány mindent megtett azért, hogy a hatalom fékeit és ellensúlyait lebontsa, azonban maradt még két ellensúly, amely képes megállítani ezt a „korrupt hatalmat”. Karácsony Gergely szerint az egyik az Európai Unió, amely védi a magyar polgárok jogait a kormánnyal szemben, a másik pedig a pesti nép, a budapesti polgárok.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Hangsúlyozta: az Európai Unió megtette, amit meg kellett tennie, ezért most arra buzdítják a magyar választópolgárokat, hogy ők is cselekedjenek, és jöjjenek el a demonstrációra. Várunk mindenkit pártállástól függetlenül, aki európai Magyarországban gondolkodik, aki kikéri magának, hogy a magyar kormányfő az egész nemzet nevében tetszeleg az európai színpadokon, aki kikéri magának, hogy hazaárulónak nevezik ha nem ért egyet a Fidesszel, és aki hisz Petőfi Sándor mondatában, hogy haza csak ott van, ahol jog van – fogalmazott Karácsony Gergely.

Tóth Bertalan közölte: az MSZP és a Párbeszéd újra az Országgyűlés elé terjeszti azokat az elmúlt években már benyújtott javaslatokat, amelyek szerintük megoldást jelentenének a Sargetini-jelentésben foglalt kritikákra, és visszaállítanák az alkotmányosságot, az igazságszolgáltatás és a média függetlenségét, megállítanák a korrupciót. Az MSZP elnöke a kormánypárti képviselők figyelmét arra hívta fel: nem az európai bíróságon kell megvívni a jelentéssel kapcsolatos csatát, nem az európai fórumokon kell kifogásolni a döntést, hanem a magyar Országgyűlésben kell ezeket a javaslatokat elfogadni, és azonnal megszűnik az eljárás jogalapja.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Azért hívják utcára az embereket vasárnap, hogy nyomást gyakoroljanak a kormánypárti képviselőkre ebben az ügyben – magyarázta. Az MSZP elnök-frakcióvezetője megismételte: a Sargentini-jelentés nem Magyarországot, hanem az Orbán-kormányt ítéli el, és nem nagy elvekről szól, hanem a magyar emberek mindennapjairól. Amikor a jelentés az igazságszolgáltatás és a média függetlenségét hiányolja, és a súlyos korrupciós helyzetet kifogásolja, akkor a magyar emberek azt tapasztalják, hogy a Fidesz saját magának hoz létre bíróságot, hogy a magyar oligarchák egy marhapörköltfőzésre is több tízmilliós ruházatban és órákkal jelennek meg, és, hogy kormány a magyar emberek szemébe hazudik – mondta.

A Sargentini-jelentés elfogadásával kapcsolatban megjegyezte: „van annak egy diszkrét bája”, amikor egy olyan párt kiált csalást, amelyik „46 százalékból csinált kétharmadot a magyar Országgyűlésben”, és amely 2009-ben még arról beszélt, hogy az Európai Uniónak fel kell lépnie a magyar kormány ellen, és meg kell védenie polgárait. Az ENSZ emberi jogi aktivistákkal kapcsolatos, Magyarországot elítélő jelentéséről kérdésre válaszolva Tóth Bertalan azt mondta: nemcsak azzal lehet az aktivistákat üldözni, hogy elviszik őket a rendőrök, hanem azzal is, ha nyomást gyakorolnak rájuk, vagy a fideszes gépezet gyűlöletkeltést folytat ellenük a közösségi médiában.

Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő szavaz a nevét viselő Sargentini-jelentésről az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 12-én (Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger)

Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő szavaz a nevét viselő Sargentini-jelentésről az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 12-én (Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger)

Hangsúlyozta: az MSZP elítél minden gyűlöletkeltést, elfogadhatatlannak tartja azt, ezért is fognak demonstrálni vasárnap. Azt is kijelentette, nem ünnepelnek, nem örülnek a Sargentini-jelentés elfogadásának, hanem szomorúak, és el vannak keseredve emiatt. Ugyanakkor az MSZP szerint fontos jelzés, hogy az európai politikusok úgy döntöttek: megvédik Magyarországot a saját kormányával szemben – mondta.