A Sargentini-jelentés bosszú Magyarországgal szemben

 

A Sargentini-jelentés nyilvánvaló bosszú Magyarországgal szemben, amiért elutasította az illegális bevándorlás – Menczer Tamás államtitkár szerint. Ifj. Lomnici Zoltán úgy nyilatkozott, az eljárás célja, hogy nyomás alatt tartsa a kormányt.

A jelentésben vannak hazugságok, és olyan régi ügyeket is előszedtek benne, amelyeket már régen lezártak az Európai Unió (EU) különböző fórumain – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős  államtitkára hétfőn az M1 Ma reggel adásában.

Szerinte a jelenlegi Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek nincs politikai felhatalmazása arra, hogy Magyarországot elítélje, mert a magyar kormány a bevándorlással kapcsolatban a magyar és az európai emberek érdekeit és véleményét képviseli.

Az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek az európai embereket kellene képviselni, furcsa tehát, hogy azt a Magyarországot és magyar kormányt akarják megbüntetni, amely helyettük ezt megteszi – mondta Menczer Tamás.

Kijelentette: a magyar kormány úgy gondolja, hogy a hatalom forrása a nép, az EU különböző fórumain azonban már nem teljesen osztják azt a nézetet, hogy az embereket kellene képviselni.

Ezért a kormány elvárása, hogy sorsfordító kérdésekben már ne hozzon döntéseket az Európai Bizottság és az Európai Parlament, mivel jövő tavasszal választások lesznek, és az emberek majd elmondják, hogy milyen jövőt szánnak Európának – mondta Menczer Tamás.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az európai politikusok két táborra szakadtak. Az Emmanuel Macron francia elnök vezette bevándorlást támogató és a magukat progresszívnek nevező csoport annyira haladó, hogy a biztonságot, valamint az európai és keresztény kultúrát a múlt részének tekinti, és úgy véli, Európa eljutott történelme végére, fejlődni pedig csak úgy tud, ha illegális bevándorlókkal kevert társadalmakat hoz létre.

Ezzel szemben az Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Matteo Salvini olasz belügyminiszter vezette csoport meg akarja állítani a bevándorlást, és meg szeretné őrizni Európát az európaiaknak – tette hozzá Menczer Tamás a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az EU  fajsúlyos kihívásokkal néz szembe, ilyen a Brexit, az ukrajnai háborús konfliktus, a gazdasági problémák, az energiabiztonsági kérdések, valamint az illegális bevándorlás. Ezeket kellene kezelni, és nem egy tagállamot minden ok nélkül vegzálni – jelentette ki az államtitkár.

Sargentini és Tavares

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Kossuth Rádió 180 perc adásában kiemelte: már nem kérdés, hogy a jelentés intézményesített bosszúhadjárat Magyarország ellen. A mostani eljárást az öt évvel ezelőtti Tavares-jelentéshez hasonlította, amikor az alapjogok vélt csorbulása miatt került Magyarország a célpontba.

Akkor a magyar kormányfő az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén védte a magyar érdeket – idézte fel ifj. Lomnici Zoltán, aki hozzátette, hogy Orbán Viktor személyesen is részt vesz a Sargentini-jelentés vitáján hétfőn Strasbourgban.

A holland EP-képviselőnek a jelentés elkészítésében magyar EP-képviselők is segítettek – hangzott el az adásban.

Erre reagálva ifj. Lomnici Zoltán elmondta, akkor és most is lelepleződtek a baloldalhoz köthető EP-képviselők és szakemberek. Úgy vélte, biztosnak tekinthető, hogy a magyar baloldal és a liberálisok morális hazaárulást követnek majd el, azzal, hogy Magyarország ellen szavaznak, amely pártjukra s hatással lesz.

Az eljárás menetéről elmondta, hogy a vita után pár héttel szavaz majd az Európai Parlament, amelynek a jelentés elfogadásához kétharmados többségre lesz szüksége. Ezután az Európai Tanács elé kerülhet az ügy, ahol először négyötöddel, majd a szankciókról egyhangúan kell dönteniük.

Maga az eljárás alkalmas arra, hogy nyomás alatt tartsa a kormányt és energiákat kössön le, amelynek célja, hogy béklyóba szorítsák a kormányt – fogalmazott az alkotmányjogász.

Hozzátette: nem hiszem, hogy gondot okozna a kormányfőnek, hogy kivédje a támadásokat, a szakmai ellenérveket pedig Magyarország már felsorakoztatta a „jelentésben megfogalmazott hazugságokkal szemben”.