„Olyan ország kell, amelyet mindenki hazájának hívhat”

 

Olyan országot szeretnénk, „ahol a munkának értéke van, ahol a ház otthon is, ahol a családok támogatást kapnak, ahol a hit összeköt, a biztonság pedig állandó; amelyet mindenki büszkén hívhat hazájának” – fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Zalaegerszegen.

Dömötör Csaba a városi Szent István-napi megemlékezésen rámutatott arra, hogy ezeréves történelmünk folyamatos vágy arra, hogy ne csak biztonságban legyünk, hanem nagyobb jólétet is kiharcoljunk magunknak; legyen erőnk észrevenni, hogy az a korszak, ahol mindez teljesül, itt kopogtat az ajtón. Az államtitkár kitért arra, hogy augusztus 20-nak, Szent István ünnepének „nincs ellenpontja, nem vetődik rá a gyász árnyéka”, ezen a napon „a cselekvés, a bátorság és a jövőbe vetett hit maradéktalan diadalát ünnepeljük” és egy olyan államférfit, aki évezredes távlatban „egy népet tett nemzetté, szállásterületet hazává és laza szövetséget erős állammá”.

Szent István lovas szobra a Halászbástya előtt – képünk illusztráció (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Szent István lovas szobra a Halászbástya előtt – képünk illusztráció (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Szent István fiához intézett intelmei a magyarok azóta élt több mint 30 nemzedékét is kötelezik, mert „bátrat álmodott, egy olyan országot, amely védi határait, amely keresztény alapokon áll és amely független döntéseiben és pénzügyeiben is” – emelte ki a politikus. Dömötör Csaba szerint a határokat ma is védünk kell, a keresztény talapzatra ma is nagy szükség van és a függetlenségünket meg kell erősítenünk. Ezért áll a déli határzár és ezért döntött úgy pár hete az Országgyűlés, hogy alkotmányba foglalja: „minden állami szervnek kötelessége a keresztény értékek védelme”. Az előttünk álló években látszik majd jól, hogy ennek mekkora jelentősége van – fűzte hozzá.

A kormány védje meg a keresztény értékeket és gyökereket

Egy felmérés szerint a magyarok 77 százaléka azt várja el a kormánytól, hogy védje meg Magyarország keresztény értékeit és gyökereit – jelezte az államtitkár. Azzal folytatta: Szent István egyik legnagyobb tette, hogy megteremtette az ország függetlenségét, pedig már akkor is nagyhatalmak jelentős érdekei csaptak össze a világnak ezen a részén. Kifejtette: a magyaroknak akkor mehet jól a sora, ha a saját kezében tudja tartani a legfontosabb döntéseket, de ehhez gazdasági önállóság is kell.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ezen a téren nagyon sok teendőnk van még, bár „megszabadultunk az IMF gyámságától, évről évre csökkentjük az államadósságunkat, külső tartozásaink megfeleződtek, miközben a stratégiai ágazatokban a magyar tulajdon hányada megkétszereződött”, az ország tehát egyre szilárdabban áll a saját lábán. Dömötör Csaba utalt arra, hogy Szent István azzal, hogy a kereszténységet választotta, évezredes távlatban döntött a magyarok hovatartozásáról. Európa részei vagyunk és sokszor adódott az a felelősség, hogy ezt védelmezzük is, s mintha most is ilyen helyzetben lennénk.

Európának van mire építenie

Európát kettős válság nyomasztja: a gazdasági, aminek egy részét sikerült megoldani, de ennél súlyosabb az identitásválság, amit „a kulturális önfeladás, a bevándorlás és az értelmes párbeszédet gátló politikai korrektség” szít. A jövő évi európai parlamenti választás dönti el, hogy ki tudunk-e törni ebből az identitásválságból, hogy Európa képes lesz-e megújulásra – jegyezte meg a politikus. A magyarok szavára most mintha jobban odafigyelnének, „talán azért, mert mi őszintén és mindig nyílt lapokkal játszunk, világosan elmondjuk, hogy az európaiak számára a biztonság az első”.

Semmi okunk az önfeladásra, mert Európának van mire építenie, az évszázados kulturális és szellemi teljesítményére, a gazdasági és a politikai versenyre, a nemzetek sokszínűségére és a keresztény hagyományokra. „Európának vissza kell térnie a gyökereihez” – hangsúlyozta Dömötör Csaba. Akiknek nem fontos a biztonság, akiknek nem fontosak a határok, a nemzeti kultúrák védelme, „azoknak az európai emberek sem fontosak, a magyarok sem”. Akik „hanyagságból vagy szándékosan Európa népességcseréjét segítik elő, az európaiak többségi akaratát tagadják meg” – emelte ki az államtitkár.