Rendkívüli ülést tartott a parlament

 

Ellenzéki kezdeményezésre rendkívüli ülést tartott pénteken az Országgyűlés.

Ha a Ház határozatképes lesz, és elfogadja a tervezett napirendet, két, jobbikos és LMP-s képviselők által benyújtott javaslatról tárgyalhat: az egyik az ápolási díj emeléséről szól, a másik a devizahitel-károsultak segítését célozza. A napirendi javaslatban a két előterjesztés megtárgyalása mellett interpellációk, azonnali kérdések és kérdések is szerepelnek. A rendkívüli ülés összehívásáról szóló kezdeményezést jobbikos, LMP-s, DK-s és független képviselők írták alá.

Hiteltelen az ellenzék parlamenti kezdeményezése

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hiteltelennek tartja az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülésre vonatkozó kezdeményezését.

A minisztérium által kiadott közleményben úgy fogalmaznak: a baloldalnak egyértelmű a felelőssége a devizahitezési válság kialakulásában, ezt súlyosbítva, amikor az Országgyűlésben segíthettek volna a devizahiteleseknek, nem tették. Ebből is látszik, hogy egy öncélú politikai akcióhoz akarják felhasználni a devizakárosultakat. A kormány számos intézkedést hozott a devizahitelesek megsegítésére – közölték.

Az Országgyűlés plenáris ülése 2018. július 20-án – képünk illusztráció (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Az Országgyűlés plenáris ülése 2018. július 20-án – képünk illusztráció (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A forintosítással – amelyet az ellenzék nem támogatott – sikerült lezárni a devizahitelek korszakát, a háztartások árfolyamkockázatnak való kitettsége gyakorlatilag megszűnt. A banki elszámoltatás keretében a bankoknak el kellett számolniuk a devizahiteles ügyfelekkel a tisztességtelen árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt. A banki elszámoltatással mintegy 30 százalékkal csökkentek a törlesztőrészletek, összesen ezermilliárd forintnyi tehertől szabadultak meg a családok –  írták.

Az Emmi kiemelten fontosnak tartja, hogy minden segítséget megadjunk a rászorulóknak és a hátrányos helyzetűeknek. A kormány elkötelezett az ápolási díj emelése ügyében, ezért indított a minisztérium széleskörű párbeszédet. Több szakmai és érdekképviseleti szervezet véleményét is meghallgatják, így az emelés mértékére vonatkozó döntés az ősz folyamán megszülethet.

A balliberális kormányokkal ellentétben a polgári kormány számos olyan intézkedést hozott, amely az ápolási díjat igénylőknek segít. 2010 és 2018 között 63 százalékkal nőtt a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása. A kormány mind az az alap, mind az emelt összegű ápolási díjat megemelte.  Emellett új kategóriát (kiemelt ápolási díjat) vezetett be annak érdekében, hogy a legsúlyosabb egészségi állapotban lévő hozzátartozójukat ápolók magasabb összegű támogatáshoz jussanak – írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.