Egyre sikeresebbek a honvédelmi táborok

 

A virtuális világból kiszakított, boldog és fegyelmezettebb gyerekeket kapnak vissza a szülők a honvédelmi táborok után. Idén már csaknem négyszer annyi résztvevőjük volt ezeknek a táboroknak, mint két éve. A 12–18 éves korosztálynak meghirdetett program létszámban, helyszínben és tematikában is bővülni fog 2019-ben – olvasható a Magyar Idők keddi számában.

Idén 16 helyszínen, 37 turnusban 1315 fiatalnak szerveztek honvédelmi tábort – ismertette a napilappal Eleki Zoltán ezredes, a honvédség honvédelmi felkészítő és katonai testnevelési osztályának vezetője. A legtöbb turnust „harcos tematikával” hirdették meg, de népszerű volt a búvár-, a hagyományőrző, az önvédelmi és a vitorlástábor is. A táborokat április elején hirdették meg, akik május végéig jelentkeztek, azok nagyrészt sikerrel jártak, június végétől azonban már a legtöbb táborban nem volt szabad hely.

Nagy az érdeklődés már a 9–11 évesek ilyen táboroztatása iránt is, de nekik még a sport és honvédelmi sport jellegű táborokat javasolják, és ha testben és lélekben is megerősödtek, 12 éves kortól várják őket a honvédelmi táborokba – tette hozzá Eleki Zoltán.

Két éve 351, tavaly 920, idén pedig már 1315 fiatalt tudtak fogadni. A legjobb reklám a sok elégedett táborozó és szülő, aki továbbadja a hírüket – jegyezte meg. A résztvevők minden tábor végén anonim elégedettségi kérdőívet tölthetnek ki, amelyben osztályozhatják is az átélt hetet, és csak egy-két négyes osztályzatot találtak a sok ötös mellett – büszkélkedett az ezredes. Hozzátette: fontos visszajelzés a honvédelmi tábor hivatalos közösségi oldalán megjelenő rengeteg szülői bejegyzés is.

„Megköszönik nekünk a tartalmas programokat, a nevelő hatást, és azt, hogy a gyerekek egy hetet a friss levegőn töltöttek, sportoltak, mozogtak, kiszakítva a virtuális valóságból. Szülői visszajelzések szerint nagyon boldog, feltöltődött gyerekeket kaptak vissza, akik egy kicsit jobban figyelnek otthon is a rendre és a fegyelemre” – mondta el a napilapnak Eleki Zoltán. Hozzátette, jövőre szeretnék a férőhelyek és a helyszínek számát is növelni, és még több turnusban hagyományőrző tábort terveznek szervezni, lehetőleg minél több történelmi kor feldolgozásával – ismertette.

A nyári szünettel nem zárul le a program, már idén is hirdettek két-három napos honvédelmi tábort a tanév időszakában. Jövőre pedig szeretnének még több ilyet meghirdetni, akár olyan tematikával is, amely egy tanulmányi osztálykirándulás feladatát is betöltheti – olvasható a Magyar Időkben.