Rétvári Bence Erzsébet-táborban nyaraló kárpátaljai diákokat köszöntött

 

Kárpátaljai diákokat köszöntött az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az Országházban; a magyarul tanuló kétszáz, ukrán nemzetiségű gyerek korábban a zánkai Erzsébet-táborban nyaralt.

Rétvári Bence az ünnepségen azt mondta, az Erzsébet-programot néhány éve elindító jogszabály új szociális üdülési lehetőséget nyitott meg sok magyar számára. Eddig több mint egymillióan részesültek a program valamely előnyéből.

Közülük a legtöbben diákok voltak – csak idén nyáron mintegy 130 ezer fiatal vesz részt napközis vagy ottalvós Erzsébet-táborban -, de nagycsaládosok, fogyatékos gyermekeket nevelő intézményekben dolgozók és nyugdíjasok is sok támogatást kaptak – tette hozzá az államtitkár. Rétvári Bence kiemelte: a magyarok számára különösen megtisztelő és örömteli, hogy olyan Kárpátalján élők vesznek részt a programban, akik azt feltételezik, hogy a felmenőik magyarok voltak. A táborban bővülnek ismereteik a magyar nyelvről – mondta.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára (szemben b2) kárpátaljai, magyarul tanuló, ukrán nemzetiségű gyerekeket köszönt az Országház Vadásztermében 2018. augusztus 10-én. A kétszáz gyermek a zánkai Erzsébet-táborban vakációzott (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Hangsúlyozta: a magyar kormány mindig a segítségére lesz azoknak, akik újra meg szeretnék erősíteni a magyarságukat, bárhol is éljenek a világban. Azt mondta, reméli, a jelenlévők megtapasztalták, hogy jó a magyarok közösségébe tartozni, és arra buzdította őket, hogy minél inkább sajátítsák el a magyar nyelvet. Az államtitkár felidézte, hogy a képviselők 110 éve hozzák meg a magyar jogszabályokat az Országházban, amelyet a világ legszebb parlamentjének nevezett. Szinte minden itt felhasznált anyag a történelmi Magyarország területéről származik – közölte.

A szervezők tájékoztatása szerint vasárnap mintegy 220 magyarul tanuló ukrán gyerek és harminc kísérő pedagógus érkezett Magyarországra, hazautazása előtt a csoport a pénteki napot Budapesten töltheti el. A többségében 10-14 éves fiatalok negyven településről származnak, a legtöbben Beregszászról, Királyházáról, Kovászóról és Ungvárról. Mintegy ötven gyerek beszél folyékonyan magyarul.

A nyáron Erdélyből, a Felvidékről és a Délvidékről is érkeznek fiatalok a magyarországi Erzsébet-táborokba. Így az idén összesen csaknem 2500 határon túli gyerek vakációzhat a Balaton partján – írták.